13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKarácsony Gergely és az ellenzék közleménye: Európában egyedül az Orbán-kormány nem segít...

Karácsony Gergely és az ellenzék közleménye: Európában egyedül az Orbán-kormány nem segít az embereknek!

Orbán és kormánya fosztja ki az önkormányzatokat. Márpedig a városaink kifosztása nem kormányzás.

„Mi, a hatpárti demokrata ellenzéki szövetség vezetői határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Orbán-kormány politikai büntetőhadjáratot folytat az önkormányzatok, köztük kiemelten Budapest ellen.

Egyetértünk abban, hogy a magyar embereknek joguk van tudni: az Orbán-kormány az önkormányzatok kivéreztetésére játszik, elvtelen és esztelen megszorításainak kárvallottja pedig több millió honfitársunk. A legalább százmilliárd forintos, önkényes és politikai indíttatású elvonásról az önkormányzatoknak kötelességük tájékoztatni a magyar embereket.

Mert mindaz, amit az Orbán-kormány elvesz az önkormányzatoktól, a magyar emberek által nap mint nap igénybe vett, biztonságot jelentő közszolgáltatásoktól veszi el. Az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely a koronavírus-járvány és a válság idején – támogatás helyett – az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat, magukra hagyva a bajba jutott embereket, vállalkozásokat. Teszi ezt úgy, hogy csak az elmúlt hetekben több százmilliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont alapítványok támogatásával, a saját hatalmi-gazdasági érdekeit finanszírozva.”- írta Kamu Geri a Facebook-oldalán.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi általános hírekről: bűnügy, balesetek, gazdaság, vállalkozás, esélyegyenlőség, kormány, ellenzék, koronavírus, EU, politika, tudomány, kultúra, művészet, bulvár, Insta-hírek, Facebook-hírek, ingatlanpiac, energia, energetika, hungarikumok, magyarok, feltalálók, találmányok, autók, motorok, hajók, csillagászat, űrkutatás, technika, kommunikáció, képek, videók és minden más érdekességek, mintegy 75 tárgyban,  kövesd a Facebook-oldalunkat!

via, Facebook

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem