18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságKapkodnak a vevők a magyar halért

Kapkodnak a vevők a magyar halért

Mind a hazai, mind a külpiacokon jelentős a kereslet a magyar haltermékek iránt, pedig a nagy meleg és a kevés csapadék sem kedvezett idén a halnevelésnek – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: a nagy meleg a takarmányárak kapcsán közvetett módon is hatással volt az ágazatra. Az Európa-szerte jelentős aszályprobléma felfelé hajtotta az árakat. Bár Magyarországon hiányról nem lehet beszélni, a drágulás erősen érezhető. A hosszabb szezonnak köszönhetően azonban több idejük maradt a halaknak a fejlődésre, így az őszi lehalászás idején nagyobb méretű halak kerültek ki a tavakból.

A karácsonyi időszak nagy próbatételt jelent majd a gazdaságoknak, ugyanakkor minden bizonnyal a főszezonnak számító ünnepi időszakban is bő kínálat várja majd a vásárlókat. A szakember kiemelte, hogy a hagyományos tógazdaságok mellett egyre nagyobb szerepük van az intenzív telepeknek, ahol az időjárás kevésbé befolyásolja az eredményességet. Az ilyen gazdaságokból egyre több afrikai harcsa kerül ki, sőt ma már az európai harcsát is jellemzően intenzív körülmények között nevelik.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work