Image default
Egészség - betegség

Kannabisz olaj gyógyította meg annak a 33 éves férfinak a bélrákját, akinek 18 hónapot adtak – videók

A 33 éves David Hibbitt esetében bélrákot diagnosztizáltak 2012. júliusában, és az orvosok mindössze másfél évet jósoltak neki.

Kemoterápián, sugárkezelésen és műtéten esett át, hogy eltávolítsák a vastagbelét.

Az orvosok azt mondták neki, hogy a rák végső stádiumú, ezért úgy döntött, hogy utoljára még kipróbálja a kannabisz olajat, és egy helyi kereskedőtől 50 fontért vásárolt egy grammot.

Az egygyermekes apa azt mondta, hogy teljesen rákmentessé vált egy 2015. januári vizsgálat óta, és hogy a kannabisz olaj volt az, ami meggyógyította.

A barátaim meséltek a kannabisz olajról, amit kezdetben elutasítottam. De 2014. februárjában azt mondták nekem, hogy másfél-öt évem van hátra az életemből, ezért úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom, amit lehet. Úgy éreztem, hogy a kemoterápia megöl, és nincs semmi vesztenivalóm. Nem tudtam elfogadni, hogy meghalok.

Miután az interneten kerestem a lehetőségeket, felfedeztem egy csomó információt a kannabisz olajról, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Körülbelül 50 fontot fizettem egy férfinak, akiről tudtam, hogy ilyet készít,” – mondta. “Ez körülbelül egy hónapig tart ki általában. Eléggé feldobja az embert amikor hat, de közel sem olyan rossz, mint a kemoterápia. A fájdalom látszólag elmúlt és úgy tűnt, hogy megtette a hatását.

Csak azt szeretném, ha az emberek tudnák, hogy vannak más lehetőségek is.

Hibbitt esetében harmadik stádiumú bélrákot diagnosztizáltak, miután először azt mondták neki, hogy aranyértől szenved.

Miután kezelésen esett át a Christie Kórházban Manchesterben, a rák visszatért, majd következett egy újabb műtét 2013. júliusában, és több kemoterápia.

Abban az évben karácsonykor azt mondták neki, hogy minden rendben, de egy hónappal később egy csomót találtak nála és azt mondták, hogy a rák a nyirokcsomóiban van az ágyékában.

Hibbitt, aki a reklámszakmában dolgozik hozzátette: “Ez alkalommal azt mondták, hogy nem sok minden van, amit tehetnek.

Júliusban egy csomó vizsgálat után kaptam meg a kannabisz olajat. Kemoterápián estem át és eljutottam arra a pontra, amikor már nem nagyon tudtam mit tenni, nem volt már energiám. Augusztusban úgy döntöttem elég volt, és abba akartam hagyni a kemoterápiát.

Októberben lett volna egy műtétje, hogy eltávolítsák az érintett nyirokcsomókat a Royal Stoke Egyetemi Kórházban. De ő úgy döntött, hogy tovább szedi a kannabisz olajat bármilyen további kezelés helyett, és a kemoterápia ellen döntött.

Egy 2015. januári vizsgálatot követően azt mondták neki, hogy minden rendben, megnyitva az utat előtte, hogy megszervezze az esküvőjét.

Hibbitt, akinek van egy ötéves kisfia Ashton azt mondta: “Soha nem gondoltam, hogy ez fog történni, ez nagyszerű. Most már drukkolok, hogy megöregedjek. Nagyon jól érzem magam, és remélem, hogy a történetem segít másoknak is.

A jegyese Heather aki ápolónő azt mondta: “Először nem akartam, hogy szedje a kannabiszt, mert ez illegális, de láttam nála a változást, és lassan megszoktam. Ő egy eltökélt ember, és sok kutatást végzett. Élni akart. Mindannyian meglepődtünk, hogy milyen jól tette. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Túléltük a poklot.

A brit Cancer Research UK rákkutató intézet azt mondja, hogy tisztában vannak azzal, hogy vannak betegek, akik kannabisz olajjal kezelik magukat, de hangsúlyozták, hogy “nincs meggyőző bizonyíték“, amely alátámasztaná a biztonságát és hatékonyságát. Jótékonysági szervezetként klinikai vizsgálatokat is támogatnak a szer használatával kapcsolatban, és egy a betegség kezelésére szolgáló szintetikus kannabiszt.

Dr. Kat Arney a szervezet tudományos információs munkatársa azt mondta: “Tudjuk, hogy a kannabionidok – a kannabiszban található aktív vegyi anyagok – egy sor különböző hatással vannak a rákos sejtekre, melyeket laborban és állatokban növesztenek. De ebben a pillanatban nem állnak rendelkezésünkre klinikai kísérletek, melyek bizonyítják, hogy biztonságosan és hatékonyan tudják kezelni a rákos betegeket.

Ennek ellenére egyes betegek úgy döntenek, hogy magukat kezelik a kannabisz kivonattal.

A kutatók a betegek tapasztalatait gyűjtik, hogy képet kapjanak arról, hogy ezek a kezelések segítenek vagy sem, bár ez mégsem olyan bizonyíték, mint amelyeket megfelelő kézben tartott klinikai vizsgálatok során szereznek.

A szervezetünk támogatja a kannabionid alapú gyógyszerek klinikai vizsgálatait a rák kezelésében annak érdekében, hogy megbízható adatokat kapjunk arra vonatkozóan, hogy az emberek javát szolgálják a betegség kezelésében.

Hibbitt története azonban nem itt ért véget. 2016 márciusában megállapították, hogy a szervezetében kiújult a rákbetegség, amely átterjedt a tüdejére és az agyára. Sajnos 2016 júniusának elején a betegség az életét követelte.

Ma a családja folytatja a harcot a kannabisz olaj rákos betegeknél történő alkalmazásával kapcsolatos további kutatások érdekében.

A nővére, Alison Hayward azt mondta: “Dave soha nem mondta volna az embereknek, hogy hagyják abba a kezelésüket. De a kannabisz olaj biztosan segített Dave-nek és a kannabisznak gyógyító tulajdonságai vannak. Arra törekedett, hogy a kannabisz gyógyászati célúvá váljon, és találkozott a parlamenti képviselőjével is. Dave mindig is fontosnak tartotta a többi embert maga előtt. Mindig hitt benne, hogy ha valamit nagyon akarsz, azt elérheted, és követned kell az álmaidat. Létrehozott egy jótékonysági és támogató csoportot, hogy segítsen másoknak, akik rákban szenvednek. Ez a munka tovább folytatódik.

ujvilagtudat

Hasonló hírek

Jóízű tippek influenza ellen

Edit

Félmilliónyian élnek patikai ügyelet nélkül

info

Ausztrália egyik államában legalizálták a kannabisz gyógyászati használatát

Edit