13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKálmán Olga élő adásban gyomorforgatóan dicsekedett a fizetésével

Kálmán Olga élő adásban gyomorforgatóan dicsekedett a fizetésével

Kálmán Olgától is meglepő jelenet játszódott le tegnapelőtt kis nézettségű műsorában.

A szánalmas nézettséget azért érdemes hangsúlyozni, mert 4 milliós havi fizetése köztudottan irritálja a Hír TV-ben kollégáit, főleg úgy, hogy műsorának fele annyi nézője sincs, mint az ugyanabban az időben látható, hasonló jellegű beszélgetős, politikai műsornak az ATV-n.

De visszatérve a meglepő jelenetre: cáfolva a sajtóban megjelent híreket, azt állította, hogy nem csökkentették a fizetését. És mindezt egy olyan napon érezte fontosnak közölni nyilvánosan, amikor néhány órával korábban összeomlott a Simicska-médiabirodalom, és így száznál is több kollégája vált munkanélkülivé.

Kálmán Olga elfogult lakájműsorvezetése közismert, ellenzéki agitátorként gyakran egy-két kevésbé elszánt ellenzéki politikust is megszid, hogy nem eléggé agresszív. Különösebb elvei persze nincsenek, így vidáman beszélget a nőverésébe belebukott és most ismét pénzt tarháló Juhász Péterrel is, és mint kiderült, a nőket zaklató Havas Henrikkel is elröhögött a zaklatásokon.

balramagyar.hu

Most azonban politikától függetlenül mutatkozott zavarba ejtően ízléstelennek. Miután Simicska úgymond lehúzta a rolót, napilapját és rádióját megszüntette, és bejelentették, hogy megszorítások lesznek a Hír TV-ben is, Kálmán Olga – cáfolva azt az információt, hogy drasztikusan csökkentették 4 milliós havi fizetését – vigyorogva jelentette be, hogy nem csökkent a fizetése. Mindegy is, hogy hazudott, vagy esetleg kapott nyárig türelmet Simicskától, aztán nyári szünetre megy a műsor, majd csodák csodája, ősszel elfelejtik folytatni. Ez mindegy is. A fizetésével való dicsekvés alpárisága a megdöbbentő.

Ezek után különösen visszatetsző volt, hogy tegnap a Magyar Nemzet láthatóan valóban megrendült főszerkesztő-helyettesével és egy ál-együttérzést ügyetlenül színlelő, egykori Népszabadság-propagandistával kesergett Simicska napilapjának a sorsáról. Miközben ő – legalábbis állítása szerint – kapja irritálóan magas fizetését.

www.origo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work