18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKábítószer-ültetvényt találtak a rendőrök Gyirmóton

Kábítószer-ültetvényt találtak a rendőrök Gyirmóton

hirmagazin 2015 05 26 190914
forrás: MTI

Kábítószer-ültetvényt számoltak fel a rendőrök a Győrhöz tartozó Gyirmóton, két győri férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Csiszér-Kovács Viktória elmondta, hogy a rendőrök a két gyanúsítottat még május 19-én, egy héttel ezelőtt fogták el. A házkutatás során 1427 tő élő és további 191 tő már szárításra levágott cannabist találtak.

A 35 és az 55 éves férfi egy családi ház padlásán termesztette, professzionális körülmények között, a nagy mennyiségű kábítószert, amelynek feketepiaci értéke a botanikus szakértő elsődleges véleménye szerint több mint 210 millió forint.

A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottakkal szemben kábítószer-birtoklás bűntett miatt indult eljárás, az a nyomozás során fog kiderülni, hogy a termesztés mellett árusították-e a kábítószert, és annak fényében változhat a bűncselekmény minősítése is.

A két férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.

Az MTI úgy tudja, hogy mindkét gyanúsított büntetett előéletű.

Most népszerű

Hasonló hírek