17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóJúliusban újra Budapest köszönti a Red Bull Air Race pilótáit

Júliusban újra Budapest köszönti a Red Bull Air Race pilótáit

Besenyei Péter ugyan nem áll rajthoz, de így is nagy izgalmakra számíthatunk.

A Lánchíd és a Parlament ismét látképe lesz a budapesti Red Bull Air Race világbajnokságnak, ahol Besenyei Péter, a világ legizgalmasabb motorsportjaként aposztrofált versenysorozat egyik ötletgazdája idén először nem áll rajthoz, ám örökségét még évekig viszik majd tovább a fiatal generáció legtehetségesebb repülősei.

A 9 évvel ezelőtt rajtoló Red Bull Air Race hamar közönség kedvenccé vált, melynek eredeti célja az eddigi legmodernebb repülős verseny megteremtése volt. A végeredmény messze túlszárnyalta az eredeti elképzeléseket, hiszen a tavaly visszavonult világbajnok pilóta, Besenyei Péter vezérletével sikerült olyat alkotniuk, amely egy új korszak beköszöntét jelentette a repülősportok világában.

Így emlékezett vissza egy korábbi interjújában a kezdetekre Besenyei Péter:

Megkeresett a Red Bull egy olyan repülős sportág ötletével, amelyben a pilóták az idővel versenyezve szlalomoznak a levegőben. Már régóta gondolkodtam azon, hogyan lehetne a műrepülést még izgalmasabbá tenni a nagyközönség számára. Amikor meghallottam az ötletet, már tudtam: bennem is pontosan ez fogalmazódott meg.

Júliusban újra Budapest köszönti a Red Bull Air Race pilótáit

A budapesti versenyhétvége július 16-án, szombaton 10:45-től veszi kezdetét az utánpótlás-korosztály szabadedzésével, 15:20-től pedig a kvalifikáció következik. A Master Class kvalifikációjára délután 4-kor kerül sor.

Vasárnap tovább fokozódik a hangulat, hiszen 12:00-kor előbb az utánpótlás futamának lehetünk szem-, illetve fültanúi, 14 órától pedig a Red Bull Air Race mezőnye kezd a tizennégyes, majd a nyolcas, végül pedig a négyes döntőjét. További részletekért látogass el az alábbi weboldalra és Facebook oldalra.

Forrás: Szeretlek Magyarország

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem