5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőPrograminfóJubileumi Republic-koncert a Budapest Parkban

Jubileumi Republic-koncert a Budapest Parkban

Megalakulásának 25. évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepli a Republic. Szeptember 19-én szombaton a Budapest Parkban az együttes visszatekint eddigi munkásságára, és bemutatja idén megjelent, Rajzoljunk álmokat! című albumának néhány dalát is.

hirmagazin_2015-09-15_064604

Az előzetes regisztrációk alapján telt házas, csaknem háromórásra tervezett ünnepi koncerten közreműködnek az együttessel hagyományosan együttműködő szimfonikus zenészek és a Somogy Táncegyüttes is – szerepel a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult, dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el kismadár.

A zenekar frontembere, szövegírója, és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán. Tavaly óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének), az egyetlen megmaradt alapító tag; Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); valamint Nagy László Attila (dob).

A Republic eddig 38 lemezt adott ki, az idei Rajzoljunk álmokat! az első olyan, amely már Cipő nélkül született. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem