7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóJozef Rohác üzenete indította el a Lavinát? (Vágatlanul közöljük a Magyar Idők...

Jozef Rohác üzenete indította el a Lavinát? (Vágatlanul közöljük a Magyar Idők cikkét!)

Portik információkat oszthatott meg a nyomozókkal (Szemán László János)

Gyárfás Tamás/Fotó: Gy.Balázs Béla
Jozef Rohác Hír TV-nek eljuttatott üzenete után vett jelentős fordulatot a Fenyő-gyilkosság ügye – értesült a Magyar Idők. A szlovák bűnöző lényegében Gyárfás Tamás elleni bizonyítékot ígért. Mint köztudott, a rendőrség ezt követően foglalta le azt a hangfelvételt, amely mindent felülírhat. Úgy tudjuk, idén, meggyanúsítás után Portik Tamás vallomást tett az ügyben, és nem kizárt, hogy érdemi információkat osztott meg a nyomozókkal.

Egyre több jel utal arra, hogy a Gyárfás Tamás megzsarolására felhasznált hangfelvétel rendőrség birtokában lévő teljes, vágatlan változata húszéves rejtélyt oldhat meg. A Fenyő-gyilkosság ügyében minden a helyére kerülhet. A nyomozás 2017. november 21-én gyorsult fel, miután a Fenyő János és Boros Tamás megöléséért életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Jozef Rohác egy üzenetet juttatott el testvérével, Istvánnal a Hír TV Riasztás című műsorának.

Boros és Fenyő. Halottak. Kép: anonim

„Újra elindították a nyomozást Fenyő-ügyben, mert a felbujtó még nincs meg, pedig a nyomozó hatóság ismerte, és az elején még hangoztatták a médiá­ban, hogy meg is nevezik és letartóztatják… A Fenyő-ügyben a nyomozó hatóság Gyárfás Tamást gyanúsította mint felbujtót, és ez nem csoda, mert én is olvastam a tanúvallomásokat. Egyértelműek.”

„Vannak még konkrét bizonyítékok is, de erről később” – tolmácsolta Rohác szavait a testvére. A szlovák bűnözőnek igaza lett. Újabb konkrét bizonyíték került elő, méghozzá egy hanganyag, amelyen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható, amint Fenyő János megöléséről tárgyalnak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálatnál gőzerővel zajló operatív munka során kiderült, hogy Gyárfás Tamást valaki vagy valakik a beszélgetésből összevágott – úgynevezett rövidített változattal – zsarolják. Az NVSZ a tudomására jutott információkat eljuttatta a Nemzeti Nyomozó Irodához, amely – mint már említettük – ismét nyomozni kezdett a felbujtó után.

A szlovák bérgyilkos kulcsszereplővé lépett elő a húsz éve húzódó ügyben
Fotós: Bach Máté

2017 novemberében az NNI tanúként idézte be Gyárfás Tamást. A sportvezető tavaly november 27-én tanúvallomásában elmondta, két hónappal korábban egy ismeretlen férfi bejelentkezett hozzá, majd a lakásán felkereste őt, és egy fenyegető tartalmú írást adott át neki. A férfi nem nevezte meg a megbízóját, csupán annyit mondott: később jelentkezni fog a követelésekkel. Hozzátette, elutasítás esetén tragédia fog bekövetkezni.

Gyárfás közölte azt is, hogy 2017. november 8-án egy olyan küldeményt dobtak a postaládájába, amely megerősítette a fenyegetést. Ez volt a hangfelvétel manipulált változata. Erről mondta Gyárfás Tamás múlt csütörtökön a bűnügyi őrizetből történt szabadulása után, hogy az „manipulatív, összevágott hordalék”. Hangsúlyozta, hogy azt ő maga adta oda a rendőröknek. A Magyar Idők úgy tudja, hogy a hanganyaggal Gyárfás nem magától hozakodott elő, annak tényét a kihallgatást végző nyomozó kérdésére volt kénytelen elismerni.

Gyárfást korábban már kihallgatták a Fenyő-ügyben Fotó: Lokál

Gyárfás Tamás a szabadulásakor Portik Tamás megnevezése nélkül a felvételről azt mondta: „Sok éve megkeresett egy illető úr, beszélgetni kezdett velem és többször kérdezgetett, én gyanútlanul válaszoltam. »No, mit szólsz ahhoz, hogy Fenyő János meghalt, ugye, milyen jó most neked, neked most könnyebb az élet?« Mondtam, könnyebb, de ezzel nem vettem részt semmilyen gyilkosságban.”

– A hangfelvételt feltehetően csak az készíthette, akivel Gyárfás Tamás beszélt, azaz Portik Tamás – mondta pénteken Bánáti János, Gyárfás védője, aki védence és Portik kapcsolatát felületesnek nevezte.

Az ügyben egyébként idén március 22-én az NNI nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a hatóságok azt feltételezik, hogy húsz évvel ezelőtt ő ölette meg Jozef Roháccsal a médiacézárt, Fenyő Jánost. Lapunk információi szerint Portik a gyanúsítást követő napokban vallomást tett, s bár nem lehet tudni, pontosan mit mondott, nem kizárt, hogy érdemi információkat is megosztott az NNI-vel. Az egykori olajmaffia egyik főszereplője eddig 15 év fegyházat kapott Prisztás József 1996-os megöletéséért, majd 13 év fegyházat Boros Tamás Aranykéz utcai felrobbantatásáért. Ez utóbbit a jogerős ítélet szerint Jozef Rohác követte el.

Gyárfás Tamás nem magától hozakodott elő a megvágott anyaggal
Fotós: Havran Zoltán

Portik meggyanúsítását és vallomását követően április 16-án Gyárfás Tamás kezén kattant a bilincs. A gyanú szerint ő bujtotta fel Portik Tamást arra, hogy ölesse meg üzleti ellenségét, Fenyő Jánost. Mint ismert, Gyárfás és Portik kapcsolata Bánáti János ügyvéd szerint egy ingatlanbérlettel kezdődött 1994–95-ben. Portik bérelte ugyanis a volt úszószövetségi elnök egyik ingatlanát.

Az alvilág egykori vezére nem kevesebbet, mint félmillió forintot fizetett Gyárfásnak havonta. Ezt követően az ügyvéd szerint alkalmi, teljesen rendszertelen kapcsolat állt fenn kettejük között, évente egyszer-kétszer találkoztak, de volt, hogy évekig nem. A kapcsolat aztán 2004-ben gyümölcsözőnek bizonyult Gyárfás Tamásnak, aki ekkor cserélte el Portik élettársával a Széchenyi-hegyi, Ágnes utcai villát egy rózsadombi luxusingatlanra.

A Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László – aki a Conti Car-os körrel együtt az Energol üzleti ellenlábasa volt az olajozásban – 2011 őszén vallomásában azt mondta a rendőröknek, ismeretei szerint a Fenyő-gyilkosságra Portik adott szívességből megbízást, hogy ezzel járjon Gyárfás Tamás kedvében, akinek a segítségével befolyást akart szerezni a médiában. A Pesti­Srácok.hu jegyzőkönyvekből úgy tudja, egy szigorún védett tanú szerint Portik valóban médiabefolyást kívánt szerezni Gyárfás és Fenyő segítségével, de utóbbi felrúgta a megállapodást.

Radnai László. Kép: Hírpress

A tanú szerint Portik az érdekeltségében lévő Művészinas étteremben, amikor a médiamágnás kihátrálásáról értesült, őrjöngeni kezdett és kijelentette, hogy „hazavágja” Fenyőt, amire a jelen lévő Gyárfás Tamás úgy reagált: „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél, ez a szemét tényleg golyót érdemelne”. Erre Portik feldühödve azt mondta, „hát akkor én kinyíratom”. Gyárfás pénteken erre a felvetésre azt állította, hogy soha nem járt a Művészinasban és hiába is mondja az állítólagos védett tanú, ő soha nem öletett meg senkit, így Fenyőt sem.

Egy másik alvilági figura, Tasnádi Péter a sajtónak már számos alkalommal elmondta, többször is levette pénzzel Gyárfást a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben. Állítása szerint 1997-ben bízta meg őt a Nap TV tulajdonosa a gyilkossággal, amiért előleget is felvett, majd Fenyő halála után még két részletben kapott pénzt. Gyárfás múlt pénteken erről csak annyit mondott, hogy már mindent közölt a rendőrökkel, és egyébként a bíróság nem volt kíváncsi az álláspontjára Tasnádi vallomása után.

 

Kép: ellenszel

Az eddig nyilvánosságra került nyomozati iratokból kiderült, hogy Fenyő János és Gyárfás Tamás konfliktusa a nagypolitika előtt sem volt titok. Horn Gyula egykori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter bizonyosan tudott a két üzletember pattanásig feszült viszonyáról.

Tasnádi telefonja

A Fenyő-gyilkosság után Gyárfás felhívta Tasnádi Pétert, aki azt mondta a médiavállalkozónak: még húszmillióval tartozol – derült ki az Echo TV Sajtóklubjában hétfőn. Lovas István idézte fel, hogy 16 éve, amikor Tasnádi megfenyegette a Sajtóklub résztvevőit, tanúskodni voltak az akkori szervezett bűnözés elleni osztályon. Ott a folyosón összefutott Marjai Judittal, Tasnádi volt feleségével, aki egy borítékot hozott a nyomozóknak. Ha vele bármi történik, tudják, otthon volt a Fenyő-gyilkosság után, amikor szólt Tasnádi telefonja és az említett rövid beszélgetés lezajlott.

Forrás: Magyar Idők

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem