8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekJövőre már gyorsabban lehet árverezni, fellendülhetnek a végrehajtások..

Jövőre már gyorsabban lehet árverezni, fellendülhetnek a végrehajtások..

Akinek a hivatkozott cikkel és jogszabállyal kapcsolatosan más az információja, az írja meg! Köszönöm! (szerk)

Bő három évvel ezelőtt módosították a végrehajtási törvényt annak érdekében, hogy a követeléskezelők és a bankok ne tudják „kifosztani az embereket”. Jövőre viszont életbe lép egy olyan változtatás, ami jócskán enyhít a szabályokon — írta meg az Azénpénzem.hu.

A lap szerint idén újra módosítottak a végrehajtási törvényt a jogszabály legdurvább változásai 2021. január 1-jén lépnek hatályba. A lap szerint a módosítással gyorsító sávra terelik az árveréseket, így a végrehajtások is belendülhetnek.

Az ingóságok elektronikus árverésének négy szakasza lesz. Az első az árverési hirdetmény közzétételét követő 15. napon 8 és 20 óra között a végrehajtó által meghatározott időpontig tart. Ebben a fázisban a kikiáltási ár legalább 75 százalékának megfelelő összeggel tehető érvényes vételi ajánlat. Amennyiben ilyen nem érkezik, akkor a 30. napig 50 százalékon, majd a 45. napig 25 százalékon szerezhető meg az ingóság. Ha az árverés harmadik szakaszában sem érkezik érvényes vételi ajánlat, a rendszer automatikusan továbblép az árverés következő szakaszába, ami az árverési hirdetmény közzétételét követő 60. napig tart. Ekkor már akár 1 százalékon is elvihető az ingóság. Ha az értékesítés teljesen sikertelen, a végrehajtást kérő az ingóságot a becsérték 1 százalékának megfelelő összeg fejében átveheti. Amennyiben így sem kell, akkor a végrehajtó az adóst szólítja fel, hogy az ingóságot 30 napon belül vigye el.

Az ingatlanok 60 napos árverési időszakát három szakaszra bontják (1-20, 21-40, 41-60 nap).

Az egyik szakaszból a másikba itt is automatikus a továbblépés. Érvényes ajánlat először a kikiáltási ár 90 százalékán, a következő szakaszban nem lakóingatlanra 70 százalékon, lakóingatlanra 80 százalékon tehető. Végül az előbbi fele áron, az utóbbi 70 százalékon vehető meg.

Címlapkép: blikk

24

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work