9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségJoshi Bharat is elkaphatta a koronavírust: ilyen tünetekről számolt be a műsorvezető

Joshi Bharat is elkaphatta a koronavírust: ilyen tünetekről számolt be a műsorvezető

Az ismert tévés úgy gondolja, őt és kisebbik lányát is megfertőzte már korábban a koronavírus.

Joshi Bharat még az év elején betegedett meg, de akkor nem is gondolt arra, hogy akár koronavírus is bujkálhatott a szervezetében, pedig mára már egyre valószínűbbnek tartja, hogy egy mezei megfázás helyett a vírus söpört végig rajta – írja a Ripost.

„Február vége felé nagyon beteg voltam, így az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, hogy talán már túl is vagyok ezen a koronavíruson. Ráadásul a lányom is lebetegedett, pontosan ugyanolyan tünetei voltak, mint nekem” – árulta el a részleteket Joshi, aki akkor kezdett el gyanakodni, amikor a lázcsillapító gyógyszerek nem hatottak nála szinte semmit.

A műsorvezető szerint szokatlanul hosszú ideig tartott a betegsége, ami kezdetben lázzal indult, majd jelentkeztek nála a légúti gondok. Joshi azt is nagyon furcsállotta, hogy a tünetek szó szerint ledöntötték a lábáról, pedig a sima influenza sosem szokta; a tévés több mint tíz napig küzdött a betegségével.

A műsorvezető annak ellenére, hogy úgy gondolja, már átesett a víruson, továbbra is betartja az óvintézkedéseket, nem is nagyon megy el otthonról – tekintettel arra, hogy lassan betölti a 65 évet, vagyis veszélyeztetett korban van. Mindettől függetlenül tervez elvégeztetni magán egy tesztet is, hogy megbizonyosodjon róla, mi is az igazság.

„Nem merek mérget venni rá, hogy ez valóban a koronavírus volt, de bőven benne van a pakliban. Valami azt súgja nekem belülről, hogy mi átestünk rajta, és ez lenne a jobbik eset!” – mondta a műsorvezető.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem