14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraJön Gilmour új szólóalbuma

Jön Gilmour új szólóalbuma

hirmagazin_2015-07-18_081259

Szeptember 18-án jelenik meg Rattle That Lock címmel David Gilmour, a legendás Pink Floyd együttes énekes-gitárosának új szólóalbuma. A korong első kislemeze és egyben címadó dala pénteken debütált a BBC Radio 2 műsorán – olvasható a New Musical Express (NME) című befolyásos brit zenei magazin honlapján.
A legendás brit rockzenekar tagja bejelentette, hogy tíz év után először fog koncertezni Észak-Amerikában 2016 márciusában és áprilisában. A 69 éves zenész három egymást követő este is színpadra fog lépni szeptember 23-ától a londoni Royal Albert Hallban.
Gilmour 2006 óta nem turnézott, habár tavaly decemberben beugrott a Bombay Bicycle Club londoni Earls Court arénabeli koncertjére, ahol a brit banda Rinse Me Down című számát fűszerezte meg játékával, valamint a Pink Floyd Wish You Were Here című slágerének akusztikus verziójával örvendeztette meg a közönséget.
Gilmournak legutóbb 2006-ban jelent meg szólóalbuma On An Island címmel.
A Pink Floyd tavaly novemberben húsz év után először adott ki új albumot. A The Endless River című duplalemez Richard Wrightnak, a zenekar 2008-ban elhunyt alapító tagjának állít emléket. A korongon Gilmour, Nick Mason és Wright is szerepel, mivel abból a húszórás anyagból készült, amelyet a banda The Division Bell című stúdióalbumának 1993-as felvételeikor rögzítettek.
A The Endless River meghódította az albumeladási listákat
Forrás: mixonline;

Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem