15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségJön a Szputnyik V orrcsepp

Jön a Szputnyik V orrcsepp

A Szputnyik V védőoltás beadása után akár három évig is fennmaradhat a magas antitestszint, amihez hozzájárul a koronavírussal való állandó, az immunrendszert serkentő érintkezés

− jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a helyi sajtóban szerdán megjelent interjújában.

z év végén vagy 2022 elején a Szputnyik V már orrcsepp formájában is bevihető lesz a szervezetbe, ami különösen a gyerekek esetében könnyítheti meg a vakcinációt

Minden ismert mutáns ellen véd az orosz vakcina

− tette hozzá a szakember. Kiemelte: az oltóanyag a SARS-CoV-2 minden ismertté vált változatával, így a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is védelmet nyújt, de a Gamaleja Intézet munkatársai két módszert is kidolgoztak a vakcina korszerűsítésére, ami lehetővé teszi a módosítást a vírus jövőbeni változásaival szemben.

Alekszandr Gincburg szerint Szputnyik V-vel eddig világszerte 10-11 millió embert oltottak be.

Ajdar Ismuhametov, a Covivac orosz vakcinát kifejlesztő Csumakov Központ vezérigazgatója szerdán azt mondta, hogy az ő oltóanyaguk is véd a koronavírus ismert változatai ellen.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem