17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságJön a segítség az autóhiteleseknek

Jön a segítség az autóhiteleseknek

hirmagazin_2015-08-27_110645
A még meglévő fogyasztási devizahitelek forintosításáról szeptember közepén nyújtja be a Nemzetgazdasági Minisztérium a törvényjavaslatot, a forintosítás pedig december elsején lép hatályba, így akkortól csökkenhet az autóhitelesek törlesztőrészlete.
fotó: Kálló Péter

Az NGM ismertette, hogy a forintosítás és a kedvezmény érvényesítése minden deviza alapú hitelre, így a jenhitelekre kiterjed; a jóváírás itt is a deviza-jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyam és az augusztus 19-én érvényes árfolyam közötti különbség lesz. Azt is megjegyezték azonban, hogy a most forintosításra kerülő fogyasztási hitelek több mint 90 százaléka svájci frank alapú, a jenhitelek aránya elenyésző.

A forintosítás a már nem élő hitelekre is vonatkozik, azokra, amelyeket még nem zártak le, de az eredeti hitelező felmondta. A hitelösszegeket a svájci franknál 287,20 forintos, az eurónál pedig 309,20 forintos árfolyamon rögzítik a bankok a 2015. december 1-jei fordulónapon. Az addig fizetendő törlesztőrészleteket tehát a forintosítás nem érinti, az továbbra is a piaci árfolyamon történik – jegyezte meg a minisztérium.

A forintosítás után az ügyfeleknek nyújtott jóváírás – a jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyam és az augusztus 19-i árfolyam különbsége – összességében 31 milliárd forintot tesz ki. A jóváírás 50 százalékát a bankok vállalják, másik felét pedig a pénzintézetek évente levonhatják a fizetendő bankadóból. A jóváírásnak köszönhetően az autóhitelesek fennálló tőketartozását a jelzáloghitelekével megegyező árfolyamon számítják át, ez a svájci franknál 256,47 forint, eurónál pedig 308,97 forint volt.

Az NGM hangsúlyozta, hogy a devizaalapú személyi és autóhitelek 90 százaléka svájci frank alapú, és piaci becslések szerint átlagosan 10 százalékkal járnak jobban az érintett ügyfelek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt szerdán jelentette be, hogy december elsejével a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodás alapján kedvezményesen forintosítják a nem jelzálogjog fedezete mellett nyújtott devizaalapú autó- és személyi hiteleket is, ideértve a lízinget is.

Az intézkedés célja, hogy tovább csökkentse a családok devizakitettségét. A mostani forintosítás 305 milliárd forintnyi, 229 ezer élő szerződést érint, de kiterjed 260 milliárd forintnyi nem élő személyi és 255 milliárd forintnyi autóhitelre is. Ezzel a februári forintosítás előtt még 54 százalékos súlyt képviselő lakossági devizaalapú hitelek aránya 3 százalék alá csökken.

A forintosítás piaci árfolyamon történik, az átváltáshoz azonban összesen 31 milliárd forintos jóváírást kapnak az ügyfelek, így gyakorlatilag a jelzáloghitelek átváltásához megállapított árfolyamokat alkalmazzák a mostani forintosításnál is, amely a svájci franknál 256,47 forint, az eurónál 308,97, a japán jennél pedig 2,163 forint.

A bankoknak a nem élő személyi és gépjármű hitelszerződések esetében is kötelező ajánlatot tenniük a forintosításra. Az átváltás az ügyfelek számára önkéntes lesz, 30 nap áll majd rendelkezésükre a döntés mérlegeléséhez. A megállapodásban rögzítették azt is, hogy a forintosított hitelek kamata nem emelkedhet.

A szerződések új tőke- és kamatszámait december elsejei fordulónappal állapítják meg a pénzintézetek, a forintosításról szóló tájékoztatást pedig december 15-től postázzák az ügyfeleknek. A levelek tartalmazni fogják, mi az adósság devizaneme, összege, új kamatlába, továbbá mekkora az új törlesztőrészlet. Az MNB ellenőrizni fogja, hogy a tájékoztatás megfelelő-e.

A konverzióhoz szükséges devizát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bocsátja a bankok rendelkezésére a devizatartalékból. A jegybank az augusztus 24-én megtartott devizaeladási tenderen az MNB 591,9 millió svájci frankot (170 milliárd forint) adott el az érintett pénzügyi intézményeknek. A tenderen alkalmazott árfolyam az MNB tender időpontjában elérhető legutolsó, 2015. augusztus 19-i hivatalos 287,2 forintos svájci frank árfolyam volt. A jegybank azt is vállalta, hogy igény esetén készen áll további devizatenderek tartására.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem