6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárJön a baba Berki Krisztiánéknál..

Jön a baba Berki Krisztiánéknál..

Gyermeket vár Berki Krisztián felesége, erről a Hot Magazin ír legújabb számában.

A lap cikke szerint a leendő anyuka aggódik, hogy férje börtönbe kerülhet, és egyedül marad az újszülöttel. Mint az Index is megírta, Berki Krisztiánra letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség egy 2018-as büntetőfékezési ügy miatt. Berki a vádirat szerint a III. kerületben egy menetrend szerinti járat utasait veszélyeztette, miután több sikertelen előzési kísérlet után a busz elé vágott, majd „intenzív fékezésbe kezdett”, és autója összeütközött a másik járművel.

Berki Krisztián felesége korábban kiállt férje mellett, és egy videóban bizonygatta az igazukat. Most a Hot Magazinban azt mondta, borzalmas volt számára, amikor kiderült, hogy újra elővették az ügyet.

Nekünk végünk, ha a férjem éppen most kerül börtönbe

– nyilatkozta a Mazsi néven ismert Renáta, aki az ominózus esetnél ott ült férje mellett a kocsiban. A várandós nő szerint azért is utaztak el most a Maldív-szigetekre, hogy megkíméljék magukat a vádemelés okozta stressztől. Berki egyébként legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy eltűnt a neve a NAV adóslistájáról.

Berki Krisztián 2018 márciusában, a Glamour-gálán jelent meg először Renátával, majd néhány hónap múlva feleségül is vette. A Femina cikke szerint egyébként a celeb még 2011-ben szúrta ki későbbi kedvesét egy szépségversenyen, amelynek Sarka Kata volt a jogtulajdonosa. Hajdú Pétert hívta fel, hogy adja meg neki „Sarka Kata hasonmásának” a telefonszámát.

Felhívtam Mazsit, akinek a nevét se tudtam, hogy kedves Sarka Kata-hasonmás, holnap megyek Ciprusra, nincs kedved eljönni? Mondta, hogy nincs

– elevenítette fel az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban az első beszélgetésüket.

Nyolc évvel később Rubint Réka egyik óráján találkoztak újra, Berki ekkor már nem volt együtt gyermeke anyjával, Hódi Pamelával, későbbi párja viszont még férjnél volt.

Úgy döntött, hogy találkozzunk, hiszen akkor neki már nem volt jó a házassága. Ha jó lett volna, nem találkozott volna velem

– mesélte a médiaceleb.

Pár hónappal később már túl voltak a polgári esküvőn, az első évfordulójukon, 2019 januárjában pedig a Maldív-szigeteken a szertartásra is sor került, pont ott, ahol jelenleg is időznek.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work