5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárJolie kapta meg a gyerekek felügyeletét

Jolie kapta meg a gyerekek felügyeletét

Ez a megállapodás is ideiglenes, melynek értelmében Brad Pitt felügyelet mellett láthatja csak hat csemetéjét.

Jolie kapta meg a gyerekek felügyeletét

Október 20-án járt le az az ideiglenes megállapodás, amely szerint Brad Pitt csak úgy találkozhat gyermekeivel, ha jelen van egy felügyelőtiszt is a gyámügytől. Mindemellett az egyezségbe az is beletartozott, hogy szúrópróbaszerűen végeztethetnek drog- vagy alkoholtesztet a családapán, amelyre elvileg nem került sor – írja a hirado.hu.

Míg tart az elmérgesedett válási procedúra Hollywood egykori álompárja között, addig újabb átmeneti megállapodás lesz érvényben, melynek értelmében, ismételten Jolie-é a kizárólagos felügyelet és Brad látogatásait továbbra is árgus szemmel fogja figyelni egy megbízott. Az erről szóló nyilatkozatot hétfőn hozta nyilvánosságra a Dailymail.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Pitt feladta volna a küzdelmet, hiszen múlt pénteken ő is beadta hivatalos kérvényét a bíróságra, amelyben megosztott felügyeletet kér a gyerekekre, amit, ha ideiglenesen nem is sikerült ügyvédjének kieszközölni, még nem veszett ügy.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work