Image default
Bulvár

„Jól jött, hogy kirúgtak” – Jaksity Kata titokzatos álommunkát kapott, s újra rátalált a szerelem is

Nem bánja Jaksity Kata, hogy elküldték az ATV-től.

Mint arról a Blikk is beszámolt, a tévést nemrégiben elbocsátották az ATV-től. Kata azóta túllépett a nehézségeken, mostanra pedig már sikerült belevágnia valami újba.

„Két komoly projekten is dolgozom. Az egyik egy saját ötlet, de még nem szeretnék részletesen mesélni róla. A tévézéshez ugyanis nincs köze, de remekül tudom benne kamatoztatni a kommunikációs készségemet” – mondta a Ripostnak Kata, aki hozzátette: kapott egy felkérést, amelynek köszönhetően álmai munkája találta meg őt.

A műsorvezető azt sem bánja, hogy elküldték az ATV-től, sőt…. „Azt kell mondjam, jól jött, hogy kirúgtak. Új távlatok nyíltak meg előttem, egészen más képességeimet kell megmutatnom, újra fel kell pörögnöm. Olyan dolgokat mozgat meg nálam ez a két új projekt, amelyek eddig rejtve voltak bennem.Persze, nem volt könnyű mindent újrakezdeni” – mondta Jaksity.

A magánéletét illetően nem sok minden árult el a tévés, ám úgy tűnik, van egy fontos személy az életében. „Most a munkaügyeket kell rendbe hoznom, minden nem megy egyszerre. Van valaki, aki iránt megdobban a szívem, de őt még nem tenném ki a kirakatba” – zárta Kata.

A tévés – huszonkét évnyi házasság után – 2017-ben vált el a férjétől, három gyermeke édesapjától.

Forrás: Blikk.hu

Hasonló hírek

Nem bír leállni: egyre több pénzt költ ruhákra Katalin hercegné

Mazsi

Majka kisfia trollkodott egyet az apja Facebook-oldalán

Edit

Így akarták megkéselni a villamosmegállóban a magyar sztárt

Mazsi