6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságJól jegyezd meg ezt a napot: 2017. november 6.

Jól jegyezd meg ezt a napot: 2017. november 6.

A november 4-i hétvégén kezdik el a 3-as metró északi állomásai és a teljes alagút felújítását – tudta meg az InfoRádió. November 6-tól már csak metrópótló buszok járnak Újpest-Központ és a Lehel tér között.

Az InfoRádió úgy értesült, hogy várhatóan a november 4-i hétvégén kezdik el a 3-as metró északi állomásai és a teljes alagút felújítását. Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke arról is beszélt, hogy több felújított szerelvény közlekedik majd a rövidített szakaszon.

„Várhatóan arányaiban megnő az új szerelvények aránya. November 4-i hétvégén teljes vágányzár várható, a teljes vonalon autóbuszok pótolják a metrót, 6-ától már csak a Lehel tér és a Kőbánya-Kispest között indul újra a metróközlekedés” – tette hozzá az egyesület vezetője.

Bíró Endre arról is beszélt, hogy hétköznap esténként meddig járhatnak a szerelvények. „A mostani tudásunk szerint este fél kilenc körül fognak elindulni az utolsó szerelvények, így várhatóan este kilenc órától már autóbuszos közlekedés várható” – hangsúlyozta a Metróért Egyesület elnöke.

A felújítás pontos novemberi kezdése miatt kerestük a BKK-t is.

A 3-as metró vonalán már jelenleg is jelentős felszíni forgalomkorlátozások vannak,miután a BKV elkezdte a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítését. Az Újpest-Központ, Árpád út, István út, Váci út, Bajcsy-Zsilinszky út, Üllői út, Kőér út, Vak Bottyán utca, Kőbánya-Kispest útvonalon mindkét irányban a szélső sáv forgalmát szakaszosan korlátozzák.

A BKV vezérigazgatója korábban az InfoRádióban azt mondta, a buszos pótlás a 3-as metró felújítása alatt nagy kihívás lesz. Bolla Tibor szerint a metrópótlási feladatok ellátáshoz szükséges járművekkel, járművezetőkkel és minden olyan infrastruktúrával rendelkezni fog, amelyekkel a metrópótlási feladatokat el tudja kezdeni, folyamatosan toborozzák a sofőröket.

A BKK is hangsúlyozta korábban, hogy a pótlóbuszok a metró utasainak mintegy 60 százalékát tudják majd elszállítani, a többieknek más, alternatív útvonalat kell keresni.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke szerint azonban annyi járművezető sincs a BKV-nál, amely a jelenlegi igényeket kielégítené.

„Erre nyilván személyzet kell, jelenleg a folyamatos felvételek ellenére is munkaerőhiány van a BKV-nál. Most 2090 sofőr van. Ez most a jelenleg teljesítéshez is kevés. Nyilván ha nem sikerül elég járművezetőt felvenni, akkor más vonalakról kell sofőröket átvezényelni, ez azzal jár, hogy a főváros más részein ritkulnak a járatok” – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Az Indexen arról írt, hogy a BKV közlése szerint az intenzív toborzási kampánynak köszönhető, hogy 2017 második felében eddig már több mint 55 fő autóbuszvezető-tanulót indítottak el a tanfolyamokon. A portál szerint ez egyelőre nem pótolja a százas nagyságrendű létszámhiányt.

Forrás: inforadio

Képek: index, 24.hu, eloben.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem