5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőKultúraJókai Anna Szalon nyílik az I. kerületben

Jókai Anna Szalon nyílik az I. kerületben

Kulturális szalont nyit a nyár elején elhunyt Jókai Anna író emlékére a Budavári Önkormányzat. Az Iskola utca 28. szám alatti épületben irodalmi estek, komolyzenei koncertek, pódium-előadások és könyvbemutatók is várják majd az érdeklődőket.

„Azt gondolom, hogy mind irodalmi alkotásaival, mind személyes példájával és hitvallásával olyan irányt mutatott egy irányvesztett korban, amelyre oda kell figyelnünk”

– mondta a Kossuth Nagydíjas íróról Nagy Gábor Tamás polgármester, a szalon ötletgazdája a keddi sajtótájékoztatón.

Hozzátette, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy nem csupán rendbe hozza ezt az épületet, hanem egy Jókai Annáról elnevezett és az ő szellemiségét ápolni hivatott szalont ad át a közösségnek.

„Befogadóhely lesz, ahol mindenki otthonra lelhet, akinek fontos volt mindaz, amit Jókai Anna képviselt”

– emelte ki a polgármester.

 

Nagy Gábor Tamás szerint a Budavári Önkormányzat mint a szalon életre hívója és fenntartója, vállalta továbbá, hogy elérhetővé teszi Jókai Anna életművét a szalon honlapján, amelynek tartalma reményeik szerint mások hozzájárulásával is gyarapodni fog.

„A honlap platformot, fórumot teremt arra, hogy Jókai Anna emlékét ápolhassuk; hogy összegyűjtsük a visszaemlékezéseket, személyes gondolatokat és vallomásokat, amelyeket elindított azokban, akik olvasták a műveit, akik találkozhattak vele”

– fogalmazott Nagy Gábor Tamás. A felhasználók ezen kívül Jókai Anna otthonába is bepillanthatnak, megnézhetik, hol élt és alkotott az írónő.

A rendezvényterem mellett a hajdani nagypolgári otthonok hangulatát idéző szobákat alakítottak ki az Iskola utca 28. szám alatti épületben, amelynek bejáratánál tábla is jelzi a szalont. Nagy Gábor Tamás elmondta, olyan találkozóhelyet képzeltek el, ahová az emberek betérhetnek délutánonként és mint annak idején a szalonokban, eltölthetnek néhány kellemes órát, jó közösségben, meghitt szép környezetben.

„A polgári szalonok világát próbáljuk visszacsempészni a rohanó életünkbe”

– jegyezte meg a polgármester, akinek reményei szerint a helyiségek kötetlen beszélgetéseknek, kártyázásnak, olvasásnak és sakkozásnak adnak majd otthont.

A Jókai Anna emlékének szentelt szobában a családtól kapott portrészobor mellett az írónő kitüntetései sorakoznak és a tervek szerint itt lesz az összes megjelent könyve is. Az írónő személyes tárgyainak gyűjteménye valószínűleg bővülni fog a jövőben.

A pénteki ünnepélyes megnyitót követő első program egy finn irodalmi est lesz a Budavári Önkormányzat, a FinnAgora, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében. A szombati program díszvendége Jávorszky Béla író, műfordító lesz, aki az általa magyar fordított Örökség című antológiát mutatja be. A műfordító ugyanezen a napon veheti át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat a Budavári Könyvünnepen.

A szalon szervezői több programmal is készülnek az őszi időszakra. Incze Ildikó önálló estje október 12-én lesz. A színésznő Szakonyi Károly és Gyurkovics Tibor Szeretők című darabját adja elő. Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus pedig egy tanítványaival közös előadássorozattal várja majd a közönséget.

A Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke és Takács Bence Ervin műsorvezető által szervezett Mondj Te is egy verset! elnevezésű irodalmi program a Várnegyed Galériából átköltözve, minden hónap harmadik keddjén a szalonban várja ezentúl a tagokat.

A budai Várban működő Litea Könyvesbolt programjai is átkerülnek a Jókai Anna Szalonba, amely Takács Bence Ervin, Kathy-Horváth Lajos (hegedű) és Szakcsi Lakatos Béla (zongora) közös előadói estjének is otthont fog adni, tavasszal pedig a Beethoven Budán programsorozat új helyszíneként debütál.

Nagy Gábor Tamás szerint a szalon pontos működési rendje a megnyitót követően fog kialakulni. A jelenlegi elgondolás szerint a szalon minden délután, 4 és 8 óra között lesz nyitva, és klubtagsági vagy valamilyen akkreditáció alapján térhetnek majd be az érdeklődők.

Forrás: MTI, szentendre, hirado, valasz

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.
Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work