15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációJöhetnek a hidrogénnel működő repülőgépek

Jöhetnek a hidrogénnel működő repülőgépek

A világ első „nulla kibocsátású” repülőgépének három koncepcióját mutatta be az Airbus. Állítása szerint ezek a repülőgépek 2035-re állhatnak forgalomba

– olvashatjuk a ScienceFocus oldalán.

Ez egy történelmi pillanat az egész kereskedelmi repülési ágazat számára, és vezető szerepet kívánunk játszani ebben az átmenetben

– jelentette ki Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója.

Meggyőződésem, hogy a bemutatott, hidrogénhajtású modell jelentősen csökkentheti a légi közlekedés éghajlatra gyakorolt hatását. Hozzátette, az új repülőgépek üzembe helyezése előtt a repülőtereknek nagy összegű beruházásokra lesz szükségük, a hidrogénnel való tankolás miatt – jegyezte meg.

A három repülőgép közül az egyik turbólégcsavaros szerkezetű, és több mint 3000 kilométer távolságra lesz képes, és akár 200 utast is szállíthat. A második bemutatott repülő légcsavaros szerkezetet kap, ami rövid távok átszelésére lesz alkalmas. Az első kettőtől formájában különbözik a harmadik típus, hiszen ennél a szárny tulajdonképpen egybeolvad a gép törzsével. Tulajdonságaiban azonban az először említett gépre hasonlít.

Az újonnan bemutatott gépek mind a három koncepcióját módosított gázturbinás motorok működtetik, amik üzemanyagként folyékony hidrogént égetnek, és elektromos áramot termelnek. Ez egy rendkívül hatékony hibrid-elektromos meghajtási rendszert hoz létre az Airbus szerint. A repülőgép működéséhez felhasznált hidrogént az Airbus megújuló energiából állítja elő, elektrolízissel a vízből nyerik ki, ezzel a módszerrel elkerülhető a szén-dioxid-kibocsátás.

hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem