Image default
Életmód hírek

Jogerős ítélet: a közmédia pert nyert az RTL-lel szemben

Jogerősen pert nyert a közmédia az RTL-lel szemben. A bíróság kimondta: a közmédia az anyagaiban megalapozottan közölte, hogy a Szenzációs négyes című műsornak már az első adása az agresszió és a szeméremsértés határán mozgott – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a bíróság első- és másodfokon is a közmédiának adott igazat abban a sajtójogi perben, amelyet a Magyar RTL Televízió Zrt. kezdeményezett a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel és az Új Média és Teletext Kft.-vel szemben.

Emlékeztettek: a kereskedelmi televízió azt kifogásolta, hogy az M1 csatorna és a hirado.hu oldal 2018. szeptember 4-én és szeptember 6-án leadott egy anyagot a Szenzációs négyes című műsorával kapcsolatban. Ebben az M1 aktuális csatorna és a portál arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereskedelmi csatorna műsorában olyan jelenetet is bemutatott, amely az agresszivitás és a szeméremsértés határán mozgott, továbbá a műsorban meztelen testeket mutattak.

Azt írták: a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyta azon elsőfokú bírósági döntéseket, amelyek szerint az RTL által benyújtott mindkét kereset alaptalan. A bíróság megtekintette a Szenzációs négyes perben érintett részét és kimondta: egyrészt a közmédia anyagaiban ténybelileg megalapozottan közölte, hogy a Szenzációs négyes műsornak már az első adása az agresszió és a szeméremsértés határán mozgott, másrészt megalapozottan állította, hogy abban meztelen férfiak szerepeltek.

A bíróság ítéletében kiemelte, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. a bulvár kategóriába tartozó tartalmak esetében köteles tűrni a kritikát és a számára nem tetsző véleményformálást is – olvasható az MTVA sajtóosztályának közleményében.

mti

Hasonló hírek

Huszonöt éve kutatja a Loch Ness-i szörny rejtélyét egy brit férfi

info

Ami a biztonságot illeti, Budapest köröket ver az európai nagyvárosokra, de még a világ nagyvárosaira is! Oszd meg!

Géza

A fiatal srác levele barátnőjének, amitől nekem is sírnom kellett

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------