6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldJogellenesen hallgatják meg Sargentinit az EU eljárásában

Jogellenesen hallgatják meg Sargentinit az EU eljárásában

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint jogellenes az Európai Unió Magyarországgal szembeni eljárása. Kovács Istvánt az M1 hétfő reggeli műsorában az Általános Ügyek Tanácsa meghallgatásáról kérdezték, amelyen a hetedik cikkely szerint indult eljárást vitatják majd meg.

A szakértő elmondta: ebben a szakaszban az Európai Tanácsnak kellene eljárnia. Ennek ellenére – értékelése szerint – „teljesen jogellenesen” a tanácsi ülés mellett egy meghallgatást is fognak tartani, amelyen az Európai Parlament (EP) jelentéstevője, Judith Sargentini is kifejti a parlament álláspontját.

Hozzátette: a jog szerint az Európai Parlament szerepe véget ért volna azzal, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést. Most viszont úgy tűnik az eljárási szabályokat úgy lehet értelmezni, ahogy az „európai elitnek érdekében áll”.

Kovács István kiemelte: a meghallgatáson nem konkrétan a Sargentini-jelentés van napirenden, az a hetedik cikkely szerinti eljárásról szól. Most viszont amellett, hogy lesz egy tanácsi ülés, ahol megvitatják Magyarország helyzetét, lesz egy nem hivatalos ülés is.

Forrás: MTI, M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem