13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságJobban nőhet a minimálbér

Jobban nőhet a minimálbér

Megerősítette Varga Mihály az M1-nek, hogy vizsgálják a lehetőségét a tervezettnél nagyobb minimálbéremelésnek és járulékcsökkentésnek. Már mondják egy ideje a gazdasági szakértők, hogy kedvező állapotban van a költségvetés, így lehet mozgástér az újabb adócsökkentésekre és fizetésemelésekre. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy elkezdődtek az egyeztetések.

Lapinformációk szerint a kormány várhatóan újratárgyalja az érdekképviseletekkel a bérmegállapodást. Ennek következtében a minimálbér mellett a garantált bérminimum is nagyobb mértékben emelkedhet. Ugyanakkor a tervezett 2-2,5 százalékos járulékcsökkenésnél nagyobb, akár 4 százalékos mérséklés is jöhet.

A nemzetgazdasági miniszter arról beszélt a Híradónak, hogy megvizsgálják: az idei 5 százalékos járulékcsökkentés és az adók, így például a társasági adó lefaragása mennyire volt eredményes.

– Most az a feladatunk, hogy megnézzük, hogyan hatott a gazdaságra. A munkaadók és a munkavállalók véleményét is várjuk majd ehhez. a kormány készít egy előterjesztést, ezt a megfelelő fórumon átbeszéljük a partnereinkkel és utána lehet arról a kérdésről beszélni és dönteni, hogy van-e szükség további csökkentésre – fogalmazott a miniszter.

A Híradó információi szerint szeptember második felében, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén már kiderülhet, hogy mennyire áll jól a költségvetés, van-e lehetőség új, lazító intézkedésekre. A gazdasági szakértő szerint egyelőre nem lehet ok a panaszra. Hozzátette: egy nagyobb járulékcsökkenés a gazdaság teljesítményét is növelheti.

Forrás – szöveg és képek: hirado.hu/MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work