5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldJelentősen szigorítják a bevándorlás szabályait Franciaországban

Jelentősen szigorítják a bevándorlás szabályait Franciaországban

Az egyik legfontosabb pont, hogy szabálysértésnek nyilvánítanák a tiltott határátlépést, amelyért több mint egymillió forintnak megfelelő büntetést szabnának ki, sőt, akár egy év börtön is kiszabható érte. A migránsokat támogató szervezetek tiltakoznak a tervek ellen, a francia menekültügyi hivatal pedig sztrájkot hirdetett – hangzott el az M1 Híradójában.

Kép: Vatikáni Rádió

A francia fővárosban több ezer illegális bevándorló él, főleg eritreai és afgán nemzetiségűek, számuk pedig naponta százzal nő, ugyanis folyamatosan érkeznek migránsok Párizs területére. Calais-ban pedig, a francia kikötőváros külterületén körülbelül ezer illegális bevándorló vár arra a pillanatra, hogy felkapaszkodhasson egy teherautóra, amely elviszi az Egyesült Királyságba.

Emmanuel Macron francia elnök januárban járt Calais-ban, ahol azt mondta, változtatnak az eddigi gyakorlaton. Nem fogják hagyni, hogy a dzsungelnek nevezett tábor újjáépüljön, mindent megtesznek, hogy ne lehessen illegálisan átjutni Calais-ból Nagy-Britanniába, és az állam az illegális embercsempész-hálózatok újjászerveződését is megakadályozza. A most bemutatott új bevándorlási törvényjavaslat számos ponton szigorúbb az eddigi szabályozásnál.

Kép: PestiSrácok

Megduplázódik a fogvatartási idő

A tervezet szerint az elutasított menedékkérők fogvatartási idejét megduplázzák 90 napra azért, hogy ne tudjanak elmenekülni a kitoloncolás elől. Ezzel párhuzamosan pedig lerövidül a kiutasítási határozattal szembeni fellebbezési idő is.

Az azonosítás céljából az őrizetbevétel ideje 16-ról 24 órára nő, mert túl bonyolult az eljárás. A tiltott határátlépést szabálysértéssé nyilvánítanák, ami egy év szabadságvesztéssel és 3750 eurós (több mint egymillió forint) pénzbüntetéssel lesz sújtható.

Azokra a külföldiekre, akik nem a saját személyi dokumentumaikat mutatják be a hatóságoknak, öt év börtönbüntetést és 75 ezer eurós, vagyis mintegy 23 millió forintos pénzbírságot lehetne kiszabni.

A kormány ugyanakkor a törvénytervezettel megkönnyítené a legálisan az országban tartózkodó migránsok beilleszkedését. Megdupláznák a menekültek franciaóráit, engedélyeznék a munkavállalást, és pénzügyi támogatásokkal ösztönöznék a településeket a külföldiek befogadására.

Kép: Patrióta Európa Mozgalom

A tervezetet számos bevándorláspárti civil szervet támadja

Franciaországban már az elmúlt években is szemtanúi lehettünk egy bevándorlást elutasító politikának. A mostani törvénytervezetnek a célja, hogy ezt teljesen legálissá tegye – mondta el egy aktivista.

A törvénytervezet a dublini menekültügyi rendszer alkalmazását is sürgeti, vagyis azt, hogy annak az országnak kell elbírálnia egy bevándorló menekültkérelmét, ahol az illető először belépett az Európai Unió területére. Ez alapján a Franciaországban élő migránsok 80 százaléka kiutasítható, mert Olaszországban léptek az unió területére.

Franciaországban tavaly 100 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és 36 százalékuk kapta meg a menekültstátuszt. A 67 millió lakosú országban 6 millió bevándorló él, és minden negyedik francia állampolgárnak legalább az egyik nagyszülője bevándorló.

Forrás: M1 Híradó

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work