Hirmagazin.eu
Főoldal » Járvány idején sem ússzák meg..
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Járvány idején sem ússzák meg..

Az V. és a XIII. kerületi rendőrök a héten több betöréses lopás gyanúsítottját fogták el. A rendőrség a veszélyhelyzet mellett továbbra is ugyanolyan figyelmet fordít a közterületek nyugalmára és a bűncselekmények felderítésére, megelőzésére.

Két férfi 2020. március 16-án délután tört be egy V. kerületi lakásba, ahonnan többek között értékes karórákat és fényképezőgépet loptak, több mint 5 millió forint értékben. A belvárosi nyomozók a bejelentést követően lefoglalták, és elemezték a kamerafelvételeket. A rendőrök megállapították, hogy a lakásba két egészségügyi maszkot viselő férfi tört be, egyikőjüket, egy 37 éves tiszacsermelyi férfit a további nyomozati cselekmények során azonosították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2020. március 25-én végül egy győri lakásban fogták el a 37 éves férfit. A rendőrök a kutatáskor lakásbetöréshez használt eszközöket, közel 300 ezer forintot és műszaki cikkeket foglaltak le.

Ugyanezzel a módszerrel próbálkozott három budapesti férfi, akik a gyanú szerint 2020. március 27-ét megelőzően három belvárosi lakásba és egy erzsébetvárosi üzletbe is betörtek. A 30 éves H. Béla a nyomozók adatai szerint mind a négy betörésben részt vett, míg társai, az 50 éves Sz. Zsigmond kettő, a 31 éves B. Arnold egy betöréses lopással hozható összefüggésbe. A nyomozók ebben az ügyben is az arcukat egészségügyi maszkkal eltakaró elkövetőkkel találkoztak több kamerafelvételen. A három férfit végül a széleskörű adatgyűjtés és nyomozati munka után azonosították, majd március 27-én elfogták. A lakásaikon tartott kutatás során a rendőrök több betörésből származó tárgyat is megtaláltak, így a közel 4 millió forintos lopási kár egy része megtérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a tiszacsermelyi férfit, valamint H. Bélát, Sz. Zsigmondot és B. Arnoldot is lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói március 24-én fogtak el egy budapesti férfit, aki a gyanú szerint 2020. február 18-ától kezdődően több alkalommal ment be XIII. kerületi építkezési területekre. A férfi első alkalommal egy telephelyről szerszámokat lopott el, majd március 20-án és 21-én egy másik XIII. kerületi építkezési területre is besurrant, ahol az ott épülő társasház 40 lakásának bejárati ajtaját megrongálta, majd a lakásokból csaptelepeket vitt magával. A férfi ezt követően március 23-án még egy alkalommal visszatért az építkezésre, akkor munkagépeket, háztartási eszközöket lopott. A nyomozók az ügyekben végzett adatgyűjtések és a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 41 éves budapesti V. Róbertet, akit március 24-én elfogtak.

A XIII. kerületi Rendőrkapitányságon V. Róbertet lopás bűntett és rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, aki vallomása során a bűncselekmények elkövetését beismerte. A nyomozóknak megtalálták az eltulajdonított munkaeszközöket is, melyeket az eljárás során lefoglaltak és a sértettek részére visszaadtak.

police, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Szörnyű, mi derült ki a gyilkos buszbalesetről: ezt mondta a halott lány szerelme

Mazsi

Újra elítélte a bíróság a Viszkist: így dühöngött az ítélet hallatán

Mazsi

Új részletek! Barátnőjét is megölte a szabolcsi apagyilkos

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------