Hirmagazin.eu
Főoldal » Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek
Gazdaság

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek

Ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, ami mutatja a kormány elkötelezettségét az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és ágazatban tartásáért.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár felidézte az ütemezett szakdolgozói béremelési program korábbi állomásait: 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban. Az idei januári 14 százalékos béremelés után még egy 20 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók ebben az évben novemberben, 2022 januárjától pedig újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz – ismertette a részleteket.

Közölte: ez összességében 72 százalékos emelést jelent, és az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek – ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak – emelkedését is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelés előtti bérének.

Az államtitkár példaként elmondta, hogy egy pályakezdő, középfokú OKJ-s vizsgával rendelkező szakdolgozó 2018-as alapbére 191 865 forintról ezzel az emeléssel 234 152 ezerre nő. Egy nyugdíj előtt álló szakdolgozó 2018-as 261 333 forintos alapbére januártól 318 931 forint lesz.

A januártól esedékes béremelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint. Az idei két béremelés fedezete 82 milliárd forint. Horváth Ildikó kitért arra, hogy a béremelés az ágazatban dolgozók megbecsülésének az egyik legfontosabb eleme, de a kormány ezen kívül a lakhatási körülményeken is javítani kíván.

Ennek részeként az ország tizenhét helyszínén uniós forrásból 9 milliárd forintot fordítanak nővérszállók építésére, valamint a fővárosi kórházak vonzáskörzetében 42 milliárd forintból épülnek vagy újulnak meg nővérszállók úgy, hogy azokban három típusú – 38, 45, 55 négyzetméteres – garzonlakásokat alakítanak ki. Az államtitkár szerint ezek a lakások alternatívát jelenthetnek a budapesti albérleteknek. A fejlesztések nyolc kórházhoz kapcsolódóan valósulnak meg, a beruházásokat 2022 végére szeretnék befejezni – mondta.

A sajtótájékoztatónak helyet adó Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, intézményükben 436 munkavállalót érint a januári szakdolgozói alapbéremelés. Úgy vélte, ezekekkel a béremelésekkel tovább erősödik a szakdolgozók ágazatban tartása.

kormany, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Ezeket a közép-magyarországi utakat újítja meg a Magyar Közút

Géza

Hétfőtől igényelhetnek támogatást a gazdák

Géza

Bruttó félmillió forintos fegyverpénzt kapnak év végén a rendőrök és a katonák – ami azt jelenti, hogy a kereseti sávok egyénenként változnak, így, lesz aki ezen összegnek csak egy részét kapja meg!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------