Image default
Külföld

Ján Kuciak-gyilkosság: dúsgazdag vállalkozót vádolnak a vérfürdő megrendelésével

Büntetőeljárást indított az üggyel megbízott vizsgálótiszt a tavaly februárban elkövetett szlovákiai újságíró-gyilkosság állítólagos megrendelője ellen – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi közlésre hivatkozva.

Az üggyel foglalkozó szlovák különleges ügyészség csütörtökön megerősítette, hogy Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának megrendelésével, a hatóságok Marián K.-t, egy jól ismert szlovák nagyvállalkozót vádolnak. Az ügyészség szerint Kuciak halálát újságírói munkájával összefüggésben rendelték meg. Az ügyészség a vizsgálat menetére hivatkozva nem árulta el, hogy csak egy megrendelőről van-e szó.

Azt viszont elmondták, hogy bebizonyosodott, hogy téves volt az úgynevezett “olasz szál” – vagyis az, hogy az eset összefüggésben állna a calabriai maffia, a ‘Ndrangheta tagjainak szlovákiai tevékenységével és állítólagos kormányközeli kapcsolataikkal. A kettős gyilkosság után ez az információ nagy súllyal esett latba a kormányátalakításhoz vezető belpolitikai válság kialakulásában.

A tehetős vállalkozó, az újságok címlapjairól is jól ismert Marián K. nevét a szlovák média már több alkalommal is összefüggésbe hozta a Kuciak-üggyel és más bűnügyekkel is. Marián K. egy más ügyben – több komoly jelentőségű gazdasági bűnténnyel kapcsolatban – már több hónapja vizsgálati fogságban van.

Ján Kuciak-gyilkosság dúsgazdag vállakozót vádolnak a vérfürdő megrendelésével 1
Nagymácséd – Jan Kuciakot és menyaszonyát házukban végezték ki / Fotó: Fuszek Gábor

A szlovák rendőrség tavaly szeptemberben nyolc személyt vett őrizetbe a Kuciak-ügyben. Később gyilkosság elkövetésének alapos gyanúja miatt hármójuk ellen eljárást indítottak. Köztük volt a kettős gyilkosság feltételezett elkövetője, Tomás Sz., akit a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított a pozsonyi sajtó, és Alena Zs. is, akit a rendőrség a bűntény közvetlen megrendelőjének, de nem értelmi szerzőjének tart. Úgy vélik, Alena Zs. volt az, aki hetvenezer eurót juttatott a gyilkosság végrehajtójának, de ezt a feladatot vélhetően tőle is megrendelhette valaki. Alena Zs. ellen januárban a rendőrség egy másik gyilkossági ügyben is eljárást indított, gyilkosságban való bűnrészesség miatt.

A kettős gyilkosság áldozatait – egy fiatal szlovák tényfeltáró újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét – tavaly február végén találta holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban a rendőrség. Az újságírót a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben ölték meg, a gyilkosság közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához – köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és a kabinet széles körű átalakításához vezettek.

Forrás: Blikk.hu

Hasonló hírek

További gyanúsítottat keres a belga rendőrség

info

Felháborító! A migránsok már az európai emberrel (is) kereskednek! Oszd meg!

Géza

Csak az ukránokon múlt, hogy Putyin nem törölte el a föld színéről Ukrajnát

Géza