6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekJakab Péter: Soros Györgynek minden joga megvan ahhoz, hogy úgy költse el...

Jakab Péter: Soros Györgynek minden joga megvan ahhoz, hogy úgy költse el a pénzét, ahogy akarja – videó

Soros Györgynek minden joga megvan ahhoz, hogy úgy költse el a pénzét az országban, ahogy akarja

– ezt nyilatkozta Jakab Péter, a Jobbik új elnöke a The Guardiannek.

A brit napilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a Jobbik már nem az a párt amelyik volt, maga mögött hagyta antiszemita múltját. A The Guardian szerzője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik pálfordulását fenntartásokkal kell kezelni, szerinte ugyanis maga Jakab Péter is számtalan alkalommal tett korábban antiszemita kijelentéseket – hangzott el az M1 Híradójában.

Ez a Jobbik már nem az a párt, amelyik öt évvel ezelőtt volt” –  mondta Jakab Péter a The Guardiannek. A Jobbik új elnöke a brit napilapnak adott interjújában azt állította, hogy a párt már nem tekinthető szélsőségesnek, és maga mögött hagyta antiszemita botrányokkal terhelt múltját.

Soros Györgyöt is szóba hozta

Jakab Péter az interjúban Soros Györgyöt is szóba hozta, sőt védelmébe vette a milliárdos spekulánst. A Jobbik újonc elnöke úgy fogalmazott: Soros Györgynek minden joga megvan ahhoz, hogy úgy költse el a pénzét az országban, ahogy akarja. „Ha nem tetszik az, amit Soros csinál, nem a tiltás a megoldás, hanem jobb alternatívát kell kínálni ”– vélekedett Jakab Péter.

A pártelnök családja életéről is beszélt az interjúban, kiemelte, hogy saját dédapja az auschwitzi haláltáborban vesztette életét.

A Guardian ennél a résznél felemlegeti Szegedi Csanád ügyét, akiről még a párt radikális időszakában derült ki, hogy anyai ágon zsidó felmenői vannak. A jobbikos pártvezetés akkor emiatt kirekesztette Szegedi Csanádot, aki végül kilépett a pártból.

Kulcsár Gergelyt, aki miután beleköpött a Duna-parti, holokauszt-áldozatoknak emléket állító vascipők egyikébe, most az új elnökség visszahívta megyei közgyűlési tisztségéből.

Gyöngyösi Márton 2012-ben az Országgyűlésben sürgette a zsidó származású kormánytagok nemzetbiztonsági kockázatának vizsgálatát. A politikus jelenleg a Jobbik európai parlamenti képviselője. Számtalan antiszemita megnyilvánulás köthető a Jobbik korábbi elnökeihez is. Vona Gábor 2013-ban például arról beszélt, hogyha kiderülne róla, hogy zsidó származású, lemondana a Jobbik elnöki tisztségéről.

A Jobbik pálfordulását fenntartásokkal kell kezelni

A későbbi elnök, Sneider Tamás is folyamatosan lejárt lemezként jellemezte a párttagok korábbi kirekesztő megnyilvánulásait, csakhogy közben előkerültek újabb szélsőséges nézetekről árulkodó felvételek.

Egy nyilvánosságra került felvételen a jobbikos Szávay István egy – szerinte – zsidó nő megverésével dicsekedett, ő azóta is a párt tagja.

A Guardian szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy a Jobbik pálfordulását fenntartásokkal kell kezelni. Szerinte ugyanis maga Jakab Péter is számtalan alkalommal tett korábban antiszemita kijelentéseket. A lap által megszólaltatott elemző úgy fogalmazott: a Jobbik mostani arculata inkább annak szól, hogy az ellenzéki együttműködés részeként akarnak komolyabb pozíciókat szerezni a 2022-es választáson.

Videó:

M1, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem