17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldIzraeli gépek támadtak meg damaszkuszi célpontokat a szír állami média szerint

Izraeli gépek támadtak meg damaszkuszi célpontokat a szír állami média szerint

Izraeli harci repülők támadást indítottak Damaszkusz környéki célpontok ellen, a szíriai légvédelem a rakéták nagy részét elfogta – jelentették hírügynökségek kedd este a szíriai állami médiára hivatkozva.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal bíró Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) és az NNA libanoni állami hírügynökség közlése szerint a támadást az izraeli légierő hajtotta végre Libanon területéről, a szíriai légvédelem az onnan kilőtt rakétákra tüzelt.

Nyolc rakéta elfogásáról adtak hírt

Szemtanúk közlése szerint robbanások zaja rázta meg a szíriai fővárost. Az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint a támadás kezdete után egy órával is hallható volt Damaszkuszban, ahogy a légvédelmi ütegek dolgoznak. Az egyik állami televízió meg is szakította az adását, hogy hazafias dalokat játsszon, amíg tart az incidens – jegyezte meg az AP. A TASZSZ orosz hírügynökség nyolc izraeli rakéta elfogásáról adott hírt.

Az OSDH közölte: az izraeli légi csapásokat Iránnak és libanoni szövetségesének, a Hezbollah szélsőséges síita mozgalomnak a katonai objektumaira mérték, amelyek Damaszkusz déli és nyugati részein találhatóak. Több rakéta is célba jutott, de áldozatokról egyelőre nincsenek hírek – tette hozzá.

Ezzel szemben a szíriai hadsereg egy forrása azt közölte, az izraeli rakéták nagy részét még azelőtt megsemmisítették, hogy eljutottak volna céljukig. Egy lőszerraktárt mindazonáltal találat ért, aminek következtében legalább három szíriai katona megsebesült. Az al-Hadath jordániai hírtévé szerint legalább három szíriai célpontot sikerült megsemmisíteniük az izraeli gépeknek.

Közben az izraeli hadsereg jelezte, hogy a zsidó állam légvédelme is működésbe lépett egy Szíriából kilőtt rakéta miatt. A közlemény hozzátette: károkról vagy áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések. Az izraeli légierő korábban is számos alkalommal hajtott végre támadást Szíriában lévő iráni katonai célpontok ellen. A zsidó állam többször is világossá tette, hogy nem fogja tolerálni Irán térnyerését Szíriában, és fenntartja a jogot az Izraelt fenyegető veszély elhárítására.

Az egyik ilyen akció azonban balul sült el: szeptemberben a szíriai légvédelem lelőtt egy Il-20-as típusú orosz felderítőgépet, fedélzetén tizenöt katonával. Az incidensért az orosz védelmi tárca Izraelt tette felelőssé, amelynek harci gépei előzőleg légi csapást mértek szíriai célpontokra, majd moszkvai közlés szerint az orosz repülőgép közelében tartózkodtak, a szíriai légvédelem elfogórakétái ezért találták el a jóval méretesebb orosz repülőt.

Még nem tudni, milyen rakétarendszerek léptek működésbe Szíriában

Ezt követően Oroszország bejelentette: Sz-300 típusú légvédelmi rakétarendszert szállít Szíriának. E rakétarendszer több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes és fejlett zavarásvédelemmel rendelkezik.

Izraeli katonai szakértők az orosz bejelentésre reagálva azt hangsúlyozták, hogy az izraeli légierő idejekorán felkészült a fejlett orosz légvédelem Szíriába telepítésére, így az nem fogja tudni megakadályozni szükséges katonai akcióit.

Azt egyelőre nem tudni, hogy kedd este milyen típusú rakétarendszerek léptek működésbe Szíriában.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner