17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációItt a vége az iPhone tündérmeséjének?

Itt a vége az iPhone tündérmeséjének?

forrás: BZI/hirado.hu

Mióta az Apple 2007-ben elénk tette az iPhone-t, az útja csak felfelé tudott vezetni. Vigyázat, lejtő jöhet.

Kevesebb, mint tíz év alatt az almás logoval pecsételt okostelefonok forgalma kizárólag nőni tudott. Mint aStatista alábbi diagramja mutatja, az iPhone-ok éves forgalma 2007 óta a semmiből 150 milliárd dollárra nőtt, ami elemzők szerint vélhetően egyedülálló a vállalatok történetében.
Itt a vége az iPhone tündérmeséjének

De minden szép mese véget ér egyszer, állítják a Morgan Stanley elemzői. Most közzétett kutatásuk szerint 2016-ban kerül lejtmenetbe az iPhone eladása. Arra számítanak, hogy az Apple jövőre 218 millió telefont ad el, ami pedig 5,7 százalékos visszaesést jelent az idei teljesítményhez képest. (Az Apple a pénzügyi évet minden esztendőben szeptember utolsó szombatján zárja.)

Szeretnénk így pórul járni, de az Apple részvényesei már igencsak hozzászoktak, hogy minden évben újabb és újabb rekordot állít fel a cég. A várható csökkenés okai mögött nem csak a piaci árak növekedését, valamint az okostelefon piac telítődését lehet látni, hanem azt is, hogy nagykijelzős iPhone 6 és 6 Plus egyszerűen túl jóra sikeredett ahhoz, hogy a rajongók késztetést érezzenek a váltásra.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work