Hirmagazin.eu
Főoldal » Itt a rendőrség legfrissebb közlése: ennyien sérültek meg a manchesteri késelés során
Külföld

Itt a rendőrség legfrissebb közlése: ennyien sérültek meg a manchesteri késelés során

Három ember sebesült meg egy késelésben Manchester belvárosában pénteken.

Az eset az Arndale Centre bevásárlóközpontban történt, melyet ki is ürítettek, tudatta a rendőrség beszámolójában. A manchesteri rendőrség jelentése először négy, a nem sokkal későbbi pedig öt sérültről számolt be, a legutóbbi, péntek délutáni tájékoztatás szerint azonban három embert, köztük két nőt és egy férfit vittek kórházba szúrt sebekkel a késelést követően, mindhármuk állapota stabil. A késelés nem követelt halálos áldozatot.

A mentők a helyszínen is elláttak egy nőt, aki nem a késelés során szerezte sérülését, arra azonban a rendőrség nem tért ki, hogy neki milyen sérülése volt, csak annyit közöltek, hogy nem szorult kórházi ellátásra.

A gyanúsítottat a rendőrök elektromos sokkolóval terítették le, majd ezt követően őrizetbe vették. A helyi rendőrség péntek délután közölte a gyanúsítottról, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi. A hatóságok azt is közölték, hogy a férfit elszállították kihallgatásra, és súlyos erőszakcselekménnyel gyanúsítják.

A rendőrség közleményében arról nem írt, hogy az esetnek terrorizmushoz lenne köze, és szóvivőjük a késelés után tartott sajtótájékoztatójában közölte, hogy a vizsgálatot az incidens helyszínéből és jellegéből adódóan az északnyugat-angliai terrorelhárító rendőrségi szolgálat irányítja. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a hatóságok jelenleg nyitott kérdésként kezelik, hogy a támadót milyen indítékok vezérelték.

A közösségi médiában megjelent fotók egy földön fekvő, megbilincselt férfit mutatnak, akire egy rendőr elektromos sokkolót szegez. – írta meg az MTI.

Forrás: MTI

Fotó: MTI – EPA

Hasonló hírek

Szerdán akarják felszámolni a “dzsungelt” a francia hatóságok

info

Procaccini: A „jogállamiság” kérdése eszköz a nem baloldali kormányok ellen

Géza

Az Iszlám Állam célkeresztjébe került Németország és Közép-Európa is

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------