17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekItt a poloskainvázió!

Itt a poloskainvázió!

Tömegével lepik el a lakások erkényeit és repülnek be az otthonokba ezekben a napokban a poloskák szerte az országban. Senkit nem vigasztal, hogy ártalmatlanok, hiszen irtózatos bűnt tudnak árasztani. Irtásukat ugyanakkor  nem vállalják a rovarirtó cégek.

Invázió van! Nemcsak a közösségi oldalakon, hanem már a buszokon és villamosokon utazó emberek is erről beszélnek. Annyi poloska árasztja el az otthonokat, hogy lassan szellőztetni sem lehet. Ráadásul van belőlük zöld, barna és még foltos is. Mi történik itt?

Ezeknek a rovaroknak a többsége nem is őshonos Magyarországon

– mondta el a Ripost-nak Sár József. Az entomológus, vagyis rovartani szakember szerint a zöld vándorpoloska például Etiópiából származik.

„Egy gyümölcs­szállítmánnyal érkezhetett Magyarországra 4-5 éve, azóta itt él. Teljes mértékben alkalmazkodott a környezethez. Ősszel a felnőtt példányok meleg helyet keresnek, így sokan megszállják a délutáni napsütésben fürdő erkélyeket, teraszokat, és a hűvösebb éjszakákon elbújnak a repedésekben, de a lakásokba is berepülnek.”

Itt a poloskainvázió!

A legtöbben azt kérdezik, miért pont most van belőlük ennyi?

„A válasz egyszerű: azért, mert forró volt a nyár, meleg az ősz, és tavaly télen sem volt komoly fagy, így könnyen átteleltek a poloskák”

– mondta a szakember, aki szerint nem kell félni tőlük.

„Nem csípnek, betegségeket sem terjesztenek, ‘mindössze’ bűzt árasztanak, ha veszélyben érzik magukat, vagy ha összenyomjuk őket. Ez a védekezési mód azért alakult ki náluk, hogy ne egyék meg őket a madarak”

– mondta Sár József, aki szerint az utóbbi évek enyhe hideg évszakai miatt még nem lehet tudni, hogy egy tartósabb fagy hogyan hatna az állományra.

A rovarkutató szerint ezeket az élőlényeket nem lehet hatékonyan irtani, ráadásul a cégek sem vállalják a szervezett irtásukat.

Legalábbis lapunk munkatársa több rovarirtó vállalkozást is megkeresett, ám mindenhol azt a választ kapta, hogy csak ágyi poloskák irtásával foglalkoznak, mezei poloskát nem irtanak.

„Mostanában egyre többen kérnek segítséget a mezei poloskák irtásában. A legtöbben a teraszról akarják száműzni az állatokat, s mivel azok nem a lakásban élnek, a belső irtás értelmetlen, csak azt a néhányat lehetne kiirtani, amelyik éppen akkor bent tartózkodik”

– mondta el egy rovarirtó cég szakembere.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem