Hirmagazin.eu
Főoldal » Itt a bizonyíték: nukleáris célpont is van a terroristák tervei között!
Külföld

Itt a bizonyíték: nukleáris célpont is van a terroristák tervei között!

Fon­tos bi­zo­nyí­té­ko­kat ta­lált a rend­őr­ség Salah Ab­des­lam ott­ho­ná­ban, így már nem kér­dés, hogy a ter­ro­ris­ták német nuk­le­á­ris köz­pon­to­kat is célba vet­tek.

Rendkívül aggasztó feljegyzések, leírások, fotók  kerültek elő, amikor Abdeslamot őrizetbe vették Brüsszelben – írják a német lapok. A megtalált dokumentumok mind arra engednek következtetni, hogy az Iszlám Állam komoly tudást halmozott fel az erőművek, nukleáris központok működéséről. A német titkosszolgálat vezetője már tájékoztatta a döntéshozókat az üggyel kapcsolatban.

A bizonyítékok alátámasztják azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek arról szóltak, hogy atomerőművek ellen is terveztek merényletet az Iszlám Állam tagjai. Eddig azonban csak azt sejtették, hogy belga, esetleg francia célpontokat szemeltek ki maguknak a terroristák, de azótamár egyre több szál vezet Németországhoz. Ez önmagában nem is meglepő, mert mint korábban a Ripost is megírta, a német titkosszolgálat vezetője szerint mintegy ezer iszlamista harcos élhet Németországban. Legtöbbjük menekültnek álcázva jutott be az országba.

Sokan attól tartanak, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, és a szabadon lévő terroristáknak sokkal több információjuk van a kiszemelt erőművekről. Sajnos egy komolyabb, erőmű elleni támadás akár városokat is képes lenne eltörölni a Föld színéről.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

A bevándorlók tömegesen támadnak a Magyar kamionosokra

info

Iskolás fiúkat mérgeztek meg – százan kórházban

info

Egyetemisták bulijában történt a kaliforniai mészárlás, mindent beborított a vér – Drámai fotók és részletek a helyszínről

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------