18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárItt a bejelentés Sas Józsefről - üzent a humorista a társulatának

Itt a bejelentés Sas Józsefről – üzent a humorista a társulatának

Budapest — Sas József (81) nélkül megy tovább legendás kabaréja: kollégái nem hagyják veszni az agyvérzés óta lábadozó művész „szíve csücskét”.

Ám a gyógyuló Jászai Mari-díjas humorista legfeljebb a február 15-i bemutatón láthatja a végeredményt a Fészek Klubban, egykori társulatának tagjai ugyanis kihagyják Sast az előkészületekből, nehogy túlhajtsa magát, amíg a gyógyulásra kell koncentrálnia.

 A tavalyi Veszélyes évszakok című előadás sikere után Galambos Tibor, a Fészek vezetője kért fel, hogy csináljunk új kabarét, mert igényli a közönség – magyarázta Beregi Péter (74).

– Józsit nem vontuk be a munkába, mert nem akarjuk terhelni, stresszt okozni neki. Ismerem, ha elkezd dolgozni, elkapja a gépszíj, aztán túlterheli magát. Szellemileg friss, de fizikálisan nincs még megfelelő állapotban, jobb, ha pihen. A bemutatóra viszont várjuk!

A világnak görbe tükröt tartó, az Ördög Ürgéje című kabaré első megbeszélésén Beregi mellett Nyertes Zsuzsa (61) és Heller Tamás (73) is ott voltak. A zongoránál Körmendi Péter ül, a jeleneteket pedig Trunkó Barnabás (71) írta.

– Harminc éve dolgozunk együtt, természetes, hogy folytatjuk. A klasszikus kabaré műfajhoz hűek maradtunk, lesznek Hacsek és Sajó jelenetek is – árulta el Trunkó, kiemelve, sokáig bíztak Sas visszatérésében.

– Ameddig tudtuk, toltuk a bemutatót, de a közönség miatt folytatnunk kell, nélküle. Józsi gyógyulni akar, de még nem elég erős. Fáj, hogy a neve hiányzik a színlapról.

A régi szép időkben együtt állt a közönség elé Heller (balról), Sas és Beregi a Mikroszkóp Színpad pódiumán / Fotó: RAS Archívum

A társulatba új szereplő került, Schmuck Andor (49) lesz a konferanszié.

– Józsi pótolhatatlan, nagy megtiszteltetés lenne a segítsége. Talán felveszem a próbákat videóra, hogy láthassa, és irányt adjon nekem, mert nála jobb mentort keresve sem találhatnék – állítja Schmuck, aki tavaly kipróbálhatta magát egy hasonlóan sikeres darab előadásain.

Az Ördög Ürgéjéből májusig tíz előadást tervez a társulat.

– Remélem, Józsi áldását adja a munkánkra – mondta Nyertes Zsuzsa, aki a műsorban próbálja ki magát a standup műfajban. – Nem ellene, érte dolgozunk, hogy életben tartsuk a kabarét.

Schmuck Andor (balról), Trunkó Barnabás, Nyertes Zsuzsa, Heller Tamás és Beregi Péter dolgozik a kabarén

„Nagyon sok sikert kívánok mindenkinek” – üzente a kabarékirály a Blikken keresztül, de nem valószínű, hogy a premieren ott lesz.

– Józsi még nem elég erős ehhez, túl sok a Fészekben a lépcső. Talán tavasszal már képes lesz rá – sóhajtotta felesége, Zsuzsa, aki éjjel-nappal párja mellett van, szervezi a kezeléseket és óvja férjét mindentől, ami hátráltatná felépülését.

– Ő volt a motorja a kabarénak, egyfolytában dolgozott, négy telefon csörgött állandóan, még a fürdőszobában is felvette. Menedzselte a társulatot az utolsó két évben, anyagi támogatás nélkül. Zsebből fizette a bérleti díjat, a műszakiakat, aztán a jegybevételekből gazdálkodott. Rengeteg energiát fektetett a munkába, lehet, most ennek a levét issza.

Lábadozik a sztrók után

Sas József tavaly az év elején Thaiföldön pihent feleségével, amikor kétoldali agyvérzést kapott, a phuketi kórházban stabilizálták állapotát, majd repülőgéppel, lánya kíséretében március 7-én hozták haza. Előbb a János kórházba, majd egy rehabilitációs intézetbe került. Július óta pedig már az otthonában lábadozik a szellemileg teljesen friss művész.

blikk,  Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work