18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekItt a bejelentés: máris megvan Andy Vajna utódja

Itt a bejelentés: máris megvan Andy Vajna utódja

A vasárnap váratlanul elhunyt producer és filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna halála után több, az érdekeltségébe tartozó vállalkozásnál, szervezetnél kell igen gyorsan az utódlásról dönteni.

Az első döntést Andy Vajna rádiója, a Rádió 1 hozta meg.

„Mély megrendülése mellett a Rádió 1 és a MediaTime Kft. tulajdonosa a cégek folyamatos működését biztosítandó azonnali hatállyal Bakai Mátyást nevezte ki a két társaság ügyvezetőjének.”

„A Rádió 1 sikere töretlen, a legfontosabb kereskedelmi célcsoportban a legfrissebb hallgatottsági adatok szerint Budapest legnépszerűbb rádiója” – írják.

Bakai Mátyás, aki a Rádió 1 létrehozását és építését vezette, régi-új ügyvezetőként tér vissza a sikeres csapat élére. Bakai a Radio Plus Kft. mellett átveszi a legjelentősebb hazai rádiók reklámidejét értékesítő Media Time Kft. ügyvezetői pozícióját is. A cégek ügyvezetésében történő változás már cégbírósági bejegyzés alatt áll. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember az eddigi sikeres és tapasztalt csapattal folytatja a munkát, a Media Time hosszú távon értékesíti többek között a Rádió 1, a Retro Rádió és a helyi szinten legnépszerűbb és legnagyobb elérésű vidéki adók reklámidejét egyaránt. A Rádió 1 hálózata, amely jelenleg közel 40 frekvencián hallható országszerte, hamarosan újabb két várossal – Tatabányával és Kaposvárral – bővül, ezzel végre az összes megyeszékhelyen elérhetőek lesznek Balázsék és az igazi mai slágerek.

A legfrissebb hallgatottsági adatok szerint az országszerte nagyon népszerű Rádió 1 a főváros leghallgatottabb rádiója a kereskedelmileg kiemelten fontos 15-59-es korcsoportba tartozó hallgatók körében ugyanúgy, ahogy a 15 év feletti teljes mért célcsoportban – írja közleményében a csatorna.

A 15-59-es korosztály körében a második helyen a Retro Rádió végzett 2018 utolsó időszakában, a Sláger FM pedig csak a negyedik a sorban a Music FM után, közel fele annyi hallgatóval, mint amennyien az éllovas Rádió 1-et követik naponta.

Rádió 1 országszerte a fiatal felnőtt korosztály kedvenc rádiója, a 15-39 évesek körében továbbra is magasan vezet a Petőfivel és minden más konkurens adóval szemben.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem