12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekIsten veled hazánk! – A németek kitelepítésére emlékezünk (A cikk videót tartalmaz)...

Isten veled hazánk! – A németek kitelepítésére emlékezünk (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

“Bevittek bennünket Fehérvárra a nagygyűlésre. Először elmondta a Farkas Mihály a beszédét, körülbelül egy jó órát beszélt, hogy ilyen jó lesz, olyan jó lesz stb, jön a kommunizmus és így tovább.

A végén azt mondta, na most még egy pár szót szeretnék szólni arról az úgynevezett sváb kérdésről. Ezt kihangsúlyozta.

Na aztán mondta, hogy ezek nem ide valók, ki lesznek telepítve, és így tovább és így tovább, mondott egy olyan tíz perces átkot a svábokra”.

Nagy Imre kommunista belügyminiszter 1946. január 15-én adta ki a svábok kitelepítésének végrehajtását szabályozó rendeletet, a szervezett megvalósítás néhány nappal később, január 19-én – ma hetvenhárom éve – kezdődött. 1946 és 48 között összesen 185 ezer svábnak kellett elhagynia otthonát, miután nemzetidegennek bélyegezte őket a kommunista rezsim.

Megfosztva magyar állampolgárságuktól, minden vagyonuktól, vagonokba pakolva hurcoltak át időseket, családokat, gyermekeket a háború után éhező és romokban heverő Németországba, ahol csak magyar cigányokként fogadták őket.

https://youtu.be/sMcqDVj6ccM

Az Országgyűlés 2012. december 10-én döntött arról, hogy január 19. minden évben legyen a Magyarországról nincstelenül elűzött németek emléknapja. Kolléganőnk, László Petra férjével két megrendítő és hiánypótló dokumentumfilmet is készített a témában.

Videónkban, mely a két dokumentumfilm egy-egy részletét idézi fel, olyan idős sváb emberek szólalnak meg, akik gyermekként élték át a kitelepítés borzalmait.

Az Isten veled hazám és az Ez volt a sorsom című dokumentumfilmek ITT és ITT teljes terjedelmükben megtekinthetők.

Forrás: pestisracok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work