17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekIsmét Rosberg győzött

Ismét Rosberg győzött

Forrás: MTI

Az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnoki sorozat második futamát, a vasárnapi Bahreini Nagydíjat.

 

Ismét Rosberg győzött
Szahír, 2016. április 3.
Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Bahreini Nagydíján a szahíri pályán 2016. április 3-án. (MTI/EPA/Srdjan Suki)

A 30 éves versenyző pályafutása 16. futamgyőzelmét aratta, egyúttal sorozatban ötödször diadalmaskodott, ugyanis a tavalyi szezon utolsó három viadala szintén az ő sikerével zárult. Rosberg mögött a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen végzett a második helyen, míg Rosberg vb-címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton ért célba harmadikként.

Rémálomszerűen indult a futam a Ferrari szempontjából, ugyanis a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel autója a felvezető körben füstölni kezdett, majd leállt, így ő el sem rajtolhatott. Ezt követően pedig Räikkönen keserítette el az olasz istálló híveit, miután csúnyán beragadt a rajtnál, s többen elé kerültek.

A start a címvédő Hamiltonnak sem sikerült jól, az élről nem tudta tartani Rosberget, aki könnyedén ment el mellette, az első kanyarban pedig Valtteri Bottas (Williams) ment neki, amitől kis híján megpördült. Hamiltonnak ugyan sikerült a pályán tartania az autóját, ám nagyon hátracsúszott.

Az első körben Rosberg mögött Felipe Massa (Williams), Bottas, Daniel Ricciardo (Red Bull) és Räikkönen volt a sorrend, míg Hamilton a hetedik helyen haladt. Ez az állás azonban gyorsan módosult, miután a Ferrari finnje és a brit címvédő is folyamatosan „dolgozta magát” egyre feljebb, Räikkönen szép előzésekkel a második helyre jött fel, míg Hamilton 15 kör után már a harmadik volt.

Mint később kiderült, a dobogós helyekért zajló csata érdemi része ezzel le is zárult: Rosberg a célig nagyon biztosan tartotta maga mögött a finnt, akit szintén nem tudott megszorongatni Hamilton.

A vezető hármas a mezőny többi részéhez képest hatalmas előnyt harcolt ki, a helyezésekért azonban óriási csata folyt a pályán. A változatos versengés végén Daniel Ricciardo szerezte meg a negyedik helyet, az ötödik pozícióban pedig az újonc Haas-Ferrarival ismét emlékezeteset produkáló Romain Grosjain ért célba.

Minden bizonnyal nagy sikerként éli meg saját teljesítményét a belga Stoffel Vandoorne is, aki az ausztráliai balesete miatt távolmaradt Fernando Alonsót helyettesítette a McLaren-Hondánál, s a pontszerző tizedik helyen végzett.

Sikerével Rosberg komoly előnybe került legnagyobb riválisaival szemben a pontversenyben, ugyanis Hamilton 17, Räikkönen 32, míg Vettel 35 ponttal van lemaradva tőle. A vb két hét múlva, Sanghajban folytatódik.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work