17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárIsmét rárontott a NAV Győzikére, a lányát is óriási bajba sodorta

Ismét rárontott a NAV Győzikére, a lányát is óriási bajba sodorta

A bajba jutott showman már csak a bíróság döntésében bízhat. De vajon mit szól ehhez Evelin?

Újabb sötét felhők gyülekeznek Gáspár Győző feje fölött, ám a showman ezúttal nemcsak magát, hanem nagyobbik lányát, Gáspár Evelint is hatalmas bajba sodorta.

A NAV ugyanis végrehajtást indított Győzike ellen, ez pedig azt jelenti, hogy el akarják árverezni a Romantic szebb napokat látott frontemberének értékes bútorait, amik egyébként Evelin nevén vannak.

A Blikk információi szerint a licitet Győzi saját otthonában tartanák december 7-én, az érdeklődők pedig nemcsak a 800 000 forintot érő bárszekrényre csaphatnak le, de a 7 milliós jakuzzira is. Hogy csak néhány tételt említsünk…

„A lakás és a benne lévő bútorok nem is a mieink, hanem Eveliné, mi csak használhatjuk”

– magyarázta a lapnak Győzike, aki már maga sem érti, mi történik vele és körülötte. Abban viszont biztos, hogy bármit is vesznek el tőle, mindent visszaszereznek a bíróságon

A Blikk elérte a showman ügyvédjét is, aki a következőket árulta el a zűrös ügyről:

„Amit most próbálnak behajtani az ügyfelemen, közigazgatási eljárásban történik, negyvenmillió forintnyi adósság miatt. Bár fellebbeztünk a Kúriánál, a NAV ennek ellenére árverést hirdet, s szeretné pénzzé tenni Gáspár Evelin tulajdonát, ugyanis övé az ingatlan, amelyben a szülei élnek, az összes ingósággal együtt. A NAV-nak a Kúria döntésére kéne várnia, ugyanis ha felmentik ügyfelemet, akkor mindent vissza kell szolgáltatniuk. Korábban tizenegy kiló aranyat foglaltak le negyvenmillió forint értékben, természetesen azt is vissza kell adniuk”

– mondta a jogi szakember.

Gáspárék a legfelsőbb bírósághoz fordultak, de hogy mi lesz az ügy vége, az még a jövő zenéje.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work