6 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeTudástárTermészetvédelem, élőlények védelmeIsmét meghirdették a Mol környezetvédelmi programját

Ismét meghirdették a Mol környezetvédelmi programját

MTI 2015. szeptember 18.

Ismét meghirdették a Mol Nyrt. környezetvédelmi programját, amelyre október 21-ig pályázhatnak a lakóközösségek – tájékoztatta a magyar olajipari vállalat pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a zöldövezet programban 14,5 millió forintot osztanak szét, az eddigi tapasztalatok alapján mintegy 30-35 nyertes közösség között, akik a pályázaton elnyert pénzből egyebek mellett őshonos növényeket, kerti eszközöket és olyan alapanyagokat vásárolhatnak, amelyek a lakóházak zöldterületeinek megújításához, illetve közösségi kertek létesítéséhez szükségesek.

Emellett a nyeremény például takarításra, szeméttárolók, illetve szelektív hulladékgyűjtők létesítésére, biciklitárolók felújítására is fordítható.

A Mol Nyrt. környezetvédelmi programja 2014-ig 125 millió forint támogatást nyújtott, csaknem 300 közösség, összesen 20 ezer ember számára. A nyertesek kilenc év alatt 100 ezer fát, virágot és cserjét ültettek több mint 1,5 millió négyzetméteren – olvasható a tájékoztatásban.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work