13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldIsmét lecsapott a Boko Haram, sok a halott és a sebesült

Ismét lecsapott a Boko Haram, sok a halott és a sebesült

Megtámadtak a Boko Haram terrorszervezet fegyveresei egy határ menti települést Délkelet-Nigerben, aminek következtében tizennyolc ember meghalt, és több mint tízen megsebesültek – közölték helyi tisztségviselők.

Ismét lecsapott a Boko Haram,

Az iszlamisták Nigernek a Nigériával határos Diffe nevű körzetében támadták meg Gogone települést, ahol mintegy száz lakóépületet felgyújtottak.
A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot és 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is. Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg visszaszorította a lázadókat.

A frakciókra töredezett csoport az utóbbi időben a gerillahadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta eddig a 175 milliós afrikai országban és 2,5 millió ember menekült el otthonából a harcok elől.
A Boko Haram fegyveresei a múlt évben összesen 6664 halálesetért voltak felelősek, ezzel pedig több embert öltek meg, mint bármely másik terrorszervezet, beleértve az Iszlám Államot is, amely 6073 embert végzett ki tavaly – derült ki egy nemrég közzétett felmérésből. 2014-ben csak a Boko Haramnak tulajdonítható halálos csapások több mint 300 százalékkal nőttek.

A Iszlám Állam és a Boko Haram együttesen a terrorizmus miatti halálesetek több mint feléért felelős. 2014-ben drasztikusan emelkedett a terroráldozatok száma, az előző évhez képest 80 százalékkal nőtt. Tavaly 32658 embert öltek meg terrortámadások során, ami kilencszer több, mint 2000-ben.

 

Forrás: kárpáthír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem