11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldIsmét a migránsok tehetnek keresztbe Merkel koalíciójának

Ismét a migránsok tehetnek keresztbe Merkel koalíciójának

Német lapértesülések szerint a külügyi tárca elkezdte előkészíteni a bevándorlók családegyesítését. Mindezt úgy, hogy a nagykoalíciós tárgyalások még folynak, vagyis hivatalos megállapodás még elvileg nem született semmiről. Ez akár a további tárgyalások gátját is jelentheti.

Több mint száz nap telt el a németországi választások óta, azonban még ennyi idő sem volt elegendő ahhoz, hogy a voksolás győztesének, Angela Merkelnek sikerüljön kormányt alakítania. A lehetséges Jamaica-koalíció hamar elbukott, a felek több kérdésben sem tudtak dűlőre jutni. A legnagyobb ellentétet a pártok képviselői között a migrációs válság megítélése és annak kezelése jelentette. És most könnyen lehet, hogy ismét a bevándorlók miatt hiúsul meg a koalíciós kormányalakítás. Január hetedikén ültek ugyanis először asztalhoz a Martin Schulz vezette szociáldemokraták (SPD), a Horst Seehofer által irányított bajor szociálisuniósok (CSU) és az Angela Merkel fémjelezte kereszténydemokraták (CDU).

Ígéretük szerint a nagykoalíció megalakítása érdekében létrejött tárgyalások péntek hajnalban véget érnek, ám a kiszivárgott információk szerint keddig nem született biztos megállapodás semmilyen téren. A szociáldemokraták által irányított külügyi tárca azonban a hírek szerint arra készül, hogy március közepétől folytatódik a korábban beszüntetett családegyesítési program.

Ez azt jelenti, hogy a nagykövetségeken és konzulátusokon már egyeztethetnek időpontot azok, akik a családegyesítés keretében akarnak Németországba utazni. Ez elsősorban a már Németországban menekültként élő iraki és szíriai emberek hozzátartozóit érinti.

A korábban még soha sem tapasztalt migrációs hullám miatt döntött úgy a kormány, hogy 2018 márciusáig beszünteti a családegyesítési programot. A Ripost már korábban is beszámolt róla, hogy a német Bild napilap információi szerint idén 390 ezer szír migránsozhatja maga után a családtagjait.

Ha csak két családtagot számítunk, akkor az már közel 800 ezer új bevándorlót jelent, és akkor még csak a szírekről beszéltünk.

Heves kritikák  

A bevándorlást támogató szélsőbaloldali Die Linke párt belügyekért felelős szóvivője kijelentette, hogy a koalíciós tárgyalások nem szólhatnak a tilalom meghosszabbításáról. Ulla Jelpke úgy véli, hogy az embereknek meg kell tudniuk bízni az állam szavában, vagyis a korábban 2018 márciusáig bevezetett tilalmat nem lehet tovább hosszabbítani.

A Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ezzel szemben erős kritikát fogalmazott meg az intézkedéssel kapcsolatban. Kiemelték, hogy a szociáldemokrata Sigmar Gabriel csak ügyvivőként látja el feladatát a kormányalakításig, másrészt hozzátették, hogy a CSU mindenképpen szeretné a családegyesítési tilalom meghosszabbítását. A Merkel vezette CDU szóvivője úgy látja, hogy jó esélyek vannak arra, hogy hamar kompromisszumok szülessenek a legsarkalatosabb kérdésekben is, de azok megszületéséig a külügyi tárcának vissza kell fognia magát.

A baloldali SPD azzal védekezik, hogy ők csak a dolgukat teszik. A hivatalos rendelet szerint márciusban lejár a tilalom, ők pedig csak az azt követő időpontra biztosítanak a hozzátartozóknak időpontot. 

A CSU Orbán meghívásával üzent Merkelnek

Orbán Viktor a múlt hét végén részt vett a CSU zártkörű ülésén. Politikai szakértők szerint amellett, hogy Horst Seehofer és Orbán Viktor remek kapcsolatot ápol, a bajor párt vezetése a magyar miniszterelnök meghívásával is üzent Angela Merkelnek. A kimondatlan üzenet pedig úgy szólhatott, hogy nem támogatjuk az eddigi bevándorló politikát, mi inkább a magyar állásponttal értünk egyet. A múlt pénteki tanácskozást követően Orbán Viktor kiemelte: Európában 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz.

Ami azt illeti, idén valóban választások lesznek Olaszországban, Luxemburgban, Svédországban, Lettországban és Magyarországon, és Bajorországban is tartományi választást tartanak. Valamennyi országban meghatározó kérdés marad a migrációs politika, az előrejelzések szerint pedig például Luxemburgban valószínűleg leváltják a migrációpárti kormányt.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem