3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldIránnak nem tetszik Trump új arab szövetsége

Iránnak nem tetszik Trump új arab szövetsége

Élesen bírálta az iráni külügyminiszter az Egyesült Államokat vasárnap amiatt, hogy egy arab szövetséget igyekszik kovácsolni Teheránnal szemben.

Sajnos Donald Trump kormánya nem akar tanulni a hibáiból és nem hajlandó változtatni Irán-ellenes politikáján – mondta Mohamed Dzsavád Zaríf. Az éppen a Dél-afrikai Köztársaságban tartózkodó külügyminiszter arról is beszélt az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint, hogy a Trump-kormányzat a jelek szerint azt sem képes felfogni, hogy Irán békét és stabilitást szeretne a térségben, ezért is harcol az Iszlám Állam szélsőséges dzsihadista szervezet ellen. “Irán nélkül ma már az Iszlám Állam irányítaná Damaszkuszt, Bagdadot és Erbílt is” – vélekedett Zaríf.

Vasárnap a szaúdi fővárosban – Rex Tillerson amerikai külügyminiszter jelenlétében – hivatalosan is megnyitották az amerikai támogatással létrejött szaúdi-iraki együttműködési tanácsot azzal a céllal, hogy erősítsék a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat. A testület első ülésén Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király és Haider al-Abádi iraki miniszterelnök közösen elnökölt.

Washington abban reménykedik, hogy az évtizedekig feszült viszonyban lévő Rijád és Bagdad mostani közeledése hozzájárulhat Teherán elszigeteléséhez.

Forrás: MTI / hirado.hu

Képek: CNN, erdon, eloben

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem