18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldIraki kutató segített az Iszlám Államnak vegyi fegyvert készíteni

Iraki kutató segített az Iszlám Államnak vegyi fegyvert készíteni

Egy iraki kutató, Szulejman al-Afari segített az Iszlám Államnak (IÁ) vegyi fegyver előállításában, miután a terrorszervezet 2014-ben lerohanta szülővárosát, Moszult.

Afari a The Washington Post című amerikai napilapnak adott interjúban beszélt erről. Az 52 éves geológus, aki korábban az iraki ipari minisztériumban dolgozott, egy Kurdisztáni börtönben vár ítéletére.

Afari azt mondta, a dzsihadisták kérték, hogy segítsen nekik vegyi fegyver előállításában. A kutató elismerte, hogy nem sokat értett ehhez, de beleegyezett, elvállalta a feladatot, és 15 hónapon át felügyelte a mustárgáz gyártását.

“Sajnálom-e ezt? Nem tudom, hogy használnám-e ezt a kifejezést” – mondta Afari. “Dolgozni akartunk, hogy pénzt kapjunk… Ők senkit sem kényszerítettek” – ismerte el a kutató. Hozzátette: a csoportjában más szakemberek is voltak, akikkel együtt egyetemi laboratóriumokban állították elő a mustárgázt, amelyet aztán a dzsihadisták bevetettek civil lakosok, valamint az Egyesült Államok vezette koalíció oldalán harcoló csoportok ellen Irakban és Szíriában. A mustárgáztámadásokban több százan haltak meg.

A The Washington Post az iraki hatóságokra hivatkozva azt írja, az IÁ laboratóriumait megsemmisítették ugyan, de nem kizárt, hogy a dzsihadisták bizonyos vegyi anyagokat Szíriában csempészték, és ott elrejtették. Az előállítási technológiát a dzsihadisták adathordozókon tárolták, amelyeket magukkal vittek, miután a nemzetközi koalíció legyőzte őket.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek