17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMédia és szórakozásInternet lesz az európai repülőgépeken

Internet lesz az európai repülőgépeken

Az Inmarsat és a Deutsche Telekom (DT) együttműködése révén jövőre már az európai járatok fedélzetén is lehet műholdas internet, amely először a Lufthansa járatokon lesz elérhető – közölte a három társaság közösen.

A tájékoztatás szerint a két távközlési társaság Európában elsőként kombinálja a műholdas és a Long Term Evolution (LTE) technológiára épülő rendszert, amely a világ leggyorsabb repülőgép-fedélzeti szélessávú hálózata lesz. Az elméleti maximális sebesség 75 megabites másodpercenkénti (Mbps) sávszélesség lehet majd.

A több százmillió eurós beruházás keretében a Deutsche Telekom Európa szerte 300 bázisállomását alakítja át, hogy összekapcsolható legyen az új Inmarsat műholddal.

A hibrid rendszer elsőként a Lufthansa rövid és középtávú járatain üzemel majd, de a DT szerint más légitársaságok számára is elérhető lesz.

A dpa német hírügynökség idézte Carsten Spohrt, a Lufthansa vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a fedélzeti wifi áráról még nem döntöttek, az egyebek között az igényelt szolgáltatástól, illetve az utas által megtett távolságtól függ.

Andrew Sukawaty, az Inmarsat elnöke világújdonságnak nevezte a hibrid rendszert, amit az Európai Unió összes tagállama használ majd, hozzátéve, hogy 2024-re a cégeknek az európai repülőgép-fedélzeti internet-szolgáltatásból származó bevétele a várakozások szerint eléri a 5,2 milliárd dollárt.

Forrás: metropol; Kép: Google,

Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work