7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldInstant tésztából épített játszóházat egy apuka

Instant tésztából épített játszóházat egy apuka

Mr. Zhang úgy döntött, hogy épít egy játszóházat a hamarosan születendő gyermeke számára. Ráadásul nem is akármiből: lejárt szavatosságú instant tésztából.

Egy barátom, akinek élelmiszer-nagykereskedése van, kiszortírozott a raktárból egy halom lejárt szavatosságú tésztát. Úgy éreztem, kár lenne kidobni őket, ezért hazavittem

– mondta Zhang.

A kínai férfi sajnálta kidobni a 2000 csomag lejárt szavatosságú tésztát, ezért döntött a házépítés mellett, amelyben a kényelmes ágy is van, a falon ablakokkal.

Forrás: Amar Ujala

Amikor megosztotta a fényképeket az interneten, rohamosan kezdett elterjedni. Olyannyira, hogy a kínai újságírók gyorsan le is csaptak a sztorira. Kiderítették, hogy Mr. Zhang

négy nap alatt építette fel a játszóházat.

Az építmény egy méter széles és két méter hosszú, és kétségtelenül megosztja az embereket. Egyesek zseniális ötletnek tartják, hogy az édesapa így várja fia születését, mások azonban felelőtlenségnek. Hiszen egyáltalán nem egészséges, ha a gyereket ennyi ragasztó veszi körül – Zhang ezzel rögzítette a tésztákat.

origo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem