8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekIngyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló gyerekek

Ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló gyerekek

Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre

– jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila közölte, több mint 30 ezer csomagot osztanak ki a Klebelsberg Központ segítségével az európai uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósuló Rászoruló személyeket támogató operatív program keretében.

A kezdeményezés, amelyet a stabil, erős, növekvő gazdaság tesz lehetővé, beleillik a kormány azon törekvésébe, hogy a segítséget igénylő, valóban rászoruló családok minél szélesebb körű támogatáshoz jussanak – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette: a csomagokat a többségében fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cég, a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. gyártotta, tehát a program elősegíti a valódi integrációt is.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, az összesen 198 millió forint értékű csomagokat 554 állami és 98 egyéb fenntartású intézményekbe juttatják el.

A különböző korosztályok szerint összeállított csomagok kiszállítása augusztus 15-ig befejeződik, a diákok a tankönyvekkel együtt, névre szólóan kapják meg őket – fűzte hozzá az elnök.

Hangsúlyozta, helyi kezdeményezések már segítettek a hátrányos helyzetű gyerekeknek, de ennyire összefogottan most először van ilyen akció, a központ pedig minden olyan programban szívesen részt vesz, amely segíti az esélyegyenlőség megteremtését és a hozzájutást a minőségi oktatáshoz.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem