7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségIngyenes lesz az állam által felvásárolt, gyerekeknek való, influenza elleni oltás –...

Ingyenes lesz az állam által felvásárolt, gyerekeknek való, influenza elleni oltás – Mit tud a Vaxigrip tetra és hogyan lehet hozzájutni? – Íme, a válaszok!

Az állam megvette az összes olyan vakcinát Magyarországon, ami a fél- és hároméves kor közötti gyerekek számára beadható egyetlen influenza elleni vakcina volt itthon.

Az ellenzék botrányról beszél, az illetékes szervek már keresik, honnan lehetne hasonló vakcinát szerezni. Közben a neten minden szülő a Vaxigrip tetrára keres rá, persze, már hiába. Miért fontos pont ez a vakcina, és mit tud, amit a többi nem? Cikkünkben erre is választ adunk!

A Vaxigrip tetrával kapcsolatos kérdésünkre pedig az Operatív törzs sajtóközpontja is válaszolt: azt írták, a Vaxigrip tetrát is lehet igényleni a háziorvosnál, házi gyermekorvosnál és ingyenes lesz.

Idén a gyógyszertárakban nem lesz elérhető a Sanofi Pasteur által gyártott négykomponensű, influenza elleni oltóanyag, azt egy együttműködési megállapodás keretében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) számára biztosítja a cég.

A gyógyszergyártó kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványban a gyógyszertári forgalomba szánt teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyagkészletét a NNK-nak adja át a cég.

Közölték, így a vakcina kizárólag a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálaton keresztül lesz hozzáférhető ingyenesen október-november folyamán.

A közlemény idézi Labancz Lászlót, a Sanofi Pasteur magyarországi vezetőjét, aki szerint az influenza elleni védettség a koronavírus-járvány védekezési szakaszában kulcsfontosságú, és szakmailag és etikailag egyaránt az indokolt, hogy ebben a speciális helyzetben a védőoltást elsőként a kiemelt kockázati csoportokba tartozók kapják meg, hiszen esetükben az influenza elleni védettség életmentő is lehet.

A gyógyszercég négykomponensű vakcinája várandós nőknek és a három évnél fiatalabb gyerekeknek is beadható.

24.hu megkérdezte a felvásárolt vakcináról a Nemzeti oltóközpontot, ahol azt mondták, a Vaxigrip Tetra magyarországi készletét az állam vásárolta fel. Így a Sanofi vakcinája és az eddig meglévő 1,3 millió adag hazai gyártású oltóanyag rendelkezésre áll majd a házi- és gyerekorvosoknál. Ezt a vakcinát elsősorban 3 évesnél fiatalabbak kapják, mert nekik csak ez adható, ráadásul, akit először oltanak, annak kétszer kell beadni. Már elkezdték keresni, melyik nemzetközi cégtől lehet még hasonló vakcinát rendelni. Ez azonban nehéz feladat, mert külföldön is egyre keresettebb az influenza elleni vakcina, elképzelhető, hogy most kevesebb, külföldről behozott oltóanyag lesz Magyarországon ebben a szezonban.

Mit mond az Operatív törzs?

Mivel a koronavírus-járvány idején egyértelmű, hogy még egy influenzás megbetegedés pluszban komoly gondokat okozhat azoknak, akik elkapják ezeket a fertőzéseket, megkérdeztük az Operatív törzs sajtóközpontját, mi a helyzet ezzel a Vaxigrip tetrával. Mikortól lehet elérni, hogy juthatnak hozzá a szülők?

A válaszukból kiderül, hogy már most lehet rá jelentkezni a háziorvosoknál és ingyenes lesz a 3 éven aluli és a szövődményes influenza szempontjából kockázati csoportba sorolt gyerekek számára!

„Az idei influenzaszezonra az oltóanyag beszerzése megtörtént, aminek kiszállítása akadálymentesen megkezdődött, és már egyes háziorvosoknál, foglalkozás egészségügyi szolgáltatóknál elérhető. Az influenza elleni oltóanyag idén mindenki számára ingyen elérhető, igénylése a háziorvoson keresztül történik. A Vaxigrip Tetra oltóanyag a 3 éven aluli, valamint a súlyos, szövődményes influenza szempontjából kockázati csoportba tartozó gyerekek számára, ahogy eddig minden évben, úgy idén is ingyenesen biztosított. Az oltás a háziorvosnál, vagy a házi gyermekorvosnál igényelhető.”

De miért fontos, melyik vakcina?

A koronavírus és az influenza kettősnek hatása egyelőre nem ismert, de minden valamire való orvos azt mondja, ha a kettő együtt támadja meg a szervezetet, annak komoly következményei lehetnek. Ezért érdemes tehát beoltatnia magát mindenkinek.

Az influenza elleni védőoltásokból minden évben újfajtát csinálnak: a szezon előtt próbálják kideríteni, mely influenzatörzsek támadnak majd az adott évben és azok ellen fejlesztik ki az oltóanyagot. Ha sikerül ezt eltalálni, akkor is csak 50-80 százalékban hatásos az oltóanyag. Azonban még így is érdemes beadatni, sőt, mára már kiderült, hogy a hat hónaposnál idősebb kisgyermekeknek is adható az oltás, azonban nekik nem lehet bármelyiket beadni.

Három típusú influenza elleni vakcina létezik

  1. Amiben élő, elgyengített vírus van: ilyen hazánkban nincs forgalomban, védő hatása gyenge, gyermekeknek nem adható egyébként sem.
  2. Elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina – ez jobb, viszont mellékhatása van, ezt fogják ingyen adni, 3Fluart néven fut, 3 komponensű, azonban 3 év alatti gyermekeknek ez nem adható!
  3. Elölt, csak kisebb vírusalegységeket tartalmazó, split-vakcina. Ennek kevesebb mellékhatása van, ilyen a Vaxigrip tetra, ami az állami felvásárlás miatt itthon most forgalomban nem kapható, ez az a négy komponensű oltóanyag, amit 6 hónapos és 3 év közötti korú gyerekek is kaphatnak.

A gyerekeknek is alkalmas Vaxigrip tetrának létezik egy három komponensű – tehát a tetránál eggyel kevesebb vírustörzs ellen hatékony – változata is, Vaxigrip néven. Ez is alkalmazható a felnőttek mellett 6 hónapos és három éves kor közötti kicsiknél is, betegtájékoztatójában ez áll:

  • Felnőttek egyszer 0,5 ml adagot kapnak.
  • A 36 hónapot betöltött gyermekek egyszer 0,5 ml adagot kapnak.
  • A 6 hónapos – 35 hónapos életkor közötti gyermekek vagy egyszer 0,25 ml adagot vagy egyszer 0,5 ml adagot kaphatnak a helyi hivatalos ajánlásoknak megfelelően.
  • Ha gyermeke korábban még nem volt beoltva influenza ellen, akkor egy második adag is adandó, legalább 4 héttel az első oltás után.

Azt egyébként minden esetben az orvos fogja eldönteni, hogy beadja-e a vakcinát, bizonyos tünetek és immunállapot indokolhatja az oltás halasztását.

A politikusok botrányról beszélnek

Bangóné Borbély Ildikó az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 11-én jelentette be: mindenki, aki kéri, ingyen megkapja az influenza elleni oltást. A szakértők mellett a kormányzati kommunikáció is azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatt nagyon fontos az influenzaoltás idén. Bangóné Borbély Ildikó elmondta, az állam ennek ellenére 2020-ban ugyanannyi védőoltást szerzett be, mint tavaly.

A Jobbik kedd délután közleményében azt írta, botrány alakul az influenza oltások körül.

Miután egy magáncég egy valóban hatásosnak tartott oltóanyagot rendelt százezres tételben, a kormány egyszerűen einstandolta. Még az se kaphatja meg, aki megrendelte, mivel a gyártó úgynevezett „kormányzati okokra” hivatkozva megtiltotta a kiszállítást. Tették mindezt úgy, hogy a mindenkinek beígért, „visszafogottabb hatékonyságú” ingyenes oltóanyagból sem jut elég – legfeljebb a lakosság alig több mint tizedének. Miközben evidencia, hogy jelentősen nő a halálozási mutató azok körében, akiket a két járvány egyszerre ér el – komoly kihívás ma itthon védőoltáshoz jutni – olvasható az ellenzéki párt közleményében.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem