17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMár idén félmillióra nőhet a migránsok száma - Frissítve 20:00

Már idén félmillióra nőhet a migránsok száma – Frissítve 20:00

forrás: hirado.hu

Folyamatosan érkeznek Szerbia felől az egyre türelmetlenebb migránsok Röszkére, amely sártengerré vált. Hegyeshalomból és Körmendről gyalog indultak el Bécsbe az A4-es sztrádán, a nickelsdorfi határátkelőt lezárták Ausztria felé – jelentette az M1 tudósítója. A Keletiben rend van, a vonatokra váró bevándorlók nem a peronokon, hanem a lépcső alján gyülekeznek. A magyar és a szerb belügyminiszter naponta egyeztet. Már 3800 katona van a déli határnál. A hétvégén nem mennek vonatok Bécsből Magyarországra.

Röszkén újra feszült a helyzet

(19:58) Többen azt skandálják, hogy Németországba akarnak menni, és körülbeül 200-an el is indultak Szeged felé. Az M1 tudósítója szerint valószínűleg megint megállítják majd őket és visszaviszik a gyűjtőpontba. Ott még körülbelül ugyanannyian vannak, mint az útra kelők. Tegnap is több ezer határsértőt fogtak el.

Több ezren lépték át pénteken az osztrák határt

(19:35) Az M1 tudósítója Bécsből azt jelentette, hogy több száz busszal érkeztek a menekültek Bécsbe. Németországba már csak menetdrendszerinti vonatjáratok indulnak Bécsből, és annyian szállhatnak fel, amennyien le tudnak ülni. A migránsok  sok segítséget kapnak az osztrák fővárosban, elszállásolásuk sem okoz gondot, senki sem tölti az éjszakát a szabadban. Nem tudni, hogy este még hányan tudnak továbbutazni Bécsből Németországba. Hegyeshalomban még pár százan várakoznak továbbhaladásra.

Nickelsdorf, 2015. szeptember 10. Magyarországról érkezett migránsok Nickelsdorfnál (Miklóshalma) 2015. szeptember 10-én. Túlterheltsége miatt átmenetileg nem indít és nem fogad vonatokat Bécs és Budapest között az osztrák vasúttársaság (ÖBB). Az Ausztriába érkező migránsokat különbuszokkal és különvonatokkal szállítják tovább az osztrák-magyar határról Bécsbe. MTI Fotó: Krizsán CsabaMagyarországról érkezett migránsok Nickelsdorfnál (Miklóshalma) 2015. szeptember 10-én.  MTI-fotó: Krizsán Csaba

 

Hétfőn operatív törzs alakul

(17:59) Hétfőn megalakul a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtását koordináló központi operatív munkaszerv, a Központi Operatív Törzs – olvasható a Hivatalos Értesítő pénteken megjelent számában.

A Központi Operatív Törzs 24 órás folyamatos munkarendben működik.

Egyre több migráns érkezik gyerekekkel és csecsemőkkel

(17:54) A hideg és az eső új feladatok elé állítja a migránsokat segítő segélyszervezeteket – hangzott el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Magyar Vöröskereszt közös sajtótájékoztatóján, pénteken a röszkei határszakasznál.

Kása Gabriella, a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezetének megbízott igazgatója elmondta, igyekeznek megfelelő meleg ruhával, esőkabáttal ellátni az embereket. Nagy probléma az is – tette hozzá -, hogy egyre több a gyerek. Sokan érkeznek két-három napos csecsemővel, aki az úton született meg. Az ő ellátásuk a hideg miatt még nehezebb és fontosabb.

Folyamatosan gyalogolnak át Ausztriába a migránsok Hegyeshalomnál 

(16:40) Szőke László polgármester elmondta, hogy a Budapestről és Győrből vonattal érkező migránsokat a rendőrök mintegy félezres csoportokban kísérik át gyalog a vasútállomásról a határhoz. Becslése szerint délutánig csaknem ötezer ember hagyta el így Magyarországot.  Füves Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: nincs torlódás az M1-es autópályán a határnál, ugyanakkor a rendőrök továbbra is a 165-ös kilométernél az M15-ös gyorsforgalmi útra terelik a forgalmat, miután Ausztria csütörtök délelőtt biztonsági okokra hivatkozva lezárta a sztrádát mindkét irányból.

Összesen 3800 katona fog a határ mellett állomásozni

(16:05) Erről beszélt többek között Lázár János Hódmezővásárhelyen a városi közgyűlés ülésén. A miniszterelnökséget vezető miniszter  azt mondta, Magyarországra mindenki bejöhet, aki betartja Magyarország és az Európai Unió törvényeit, de a kormány azt szeretné, ha a magyar határhoz érkezők szabályozott keretek között jutnának be. Beszélt arról is, hogy a csongrádi városnak a jövőben a kormány rendelkezésére kell állnia a menekültkérdés kezelésében.

Menekültekről és a koszovói keresztények ellenségeiről a szerb elnök és a pápa

(14.36) A szíriai és iraki menekültek helyzetéről, valamint a jelenlegi migrációs válsághelyzet közös megoldásáról beszélt Ferenc pápa Tomislav Nicolic szerb elnökkel, akit pénteken fogadott a Vatikánban.  A Vatikán közleménye szerint az egyházfő és a szerb elnök hangsúlyozták a közös megoldás jelentőségét.  A harmincöt perces találkozóján szó volt Szerbia európai uniós csatlakozásáról, valamint a koszovói helyzetről is. Tomislav Nicolic többek között egy könyvet ajándékozott az egyházfőnek a koszovói keresztény falvakról és kolostorokról, és arra kérte Ferenc pápát, hogy oltalmazza az ősi keresztény helyszíneket azoktól, akik „el akarják őket pusztítani”.

Két német nőt is elfogtak embercsempészet miatt

(14.33) Több embercsempészt fogtak el Szegeden. A járőrök a Kapisztrán utcában állítottak meg csütörtök reggel egy német rendszámú személyautót, amelyben két német nő és négy szír állampolgár utazott. A migránsok Németországba akartak eljutni.  A két német nő ellen embercsempészés bűntett gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség. Az M5-ösön, Röszke külterületén és Szegeden hét olyan sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök, aki anyagi ellenszolgáltatásért Budapestre vitt migránsokat.

Soltész: a rendőrök emberségesek a migránsokkal, feladatuk a szigor és a rend fenntartása

(14.30) Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a karitatív szervezetek visszajelzései és saját tapasztalatai szerint is emberségesen bánnak a rendőrség munkatársai a migránsokkal.  A politikus a röszkei gyűjtőpontokon tett látogatása után arról is beszélt, szerinte nagyszerű a kapcsolat a karitatív szervezetekkel, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász munkatársai napi 24 órás szolgálatban segítik a rendőrség munkáját.  A rendőrség feladata „a szigor és a rend fenntartása”, a karitatív szervezetek viszont „egy másik arcot is meg tudnak mutatni, amire legalább olyan nagy szükség van, mint a kemény és határozott fellépésre” – mondta.

Röszke, 2015. szeptember 11. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár (k) sajtótájékoztatót tart a röszkei határátkelőhelynél 2015. szeptember 11-én. MTI Fotó: Molnár EdvárdMTI-fotó: Molnár Edvárd

Több pénzt adnának Magyarországnak a csehek

(14:25) Az Európai Uniónak meg kellene változtatnia a migrációs válság kezelésére irányuló pénzügyi segítség rendszerét Magyarország javára – vélekedett Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter. „Ma már nyilvánvaló, hogy Európa alábecsülte a balkáni utat, amely jelenleg egyértelműen az Európába tartó migrációs hullám legfontosabb útjává vált” – jelentette ki a cseh diplomácia vezetője. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Magyarország eddig 6,7 millió euró nagyságú segítséget kapott a menekültválság kezelésére, míg kiadásai 120 millió eurót tettek ki.

Az eddiginél sokkal több férőhely lesz a kísérő nélküli gyerekeknek

(14:22) A magyar gyermekvédelem felkészült a kísérő nélkül érkező gyermekek fogadására és ellátására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Fóton.  Czibere Károly elmondta, hogy ez év tavaszától minden eddiginél nagyobb nyomás alá került a magyar gyermekvédelmi rendszer, s az érkezők száma várhatóan tovább emelkedik.  A helyzet kezelésének érdekében számos intézkedés történt – mutatott rá -, és a rugalmasabbá váló gyermekvédelmi szabályozás mellett a következő hetekben nagyságrendekkel emelkedik a férőhelyek száma.

Afgán fiatal a fóti Károlyi István Gyermekközpont kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthonában MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Bajorország terhelhetősége határához érkezett

(13:59)Telefonon egyeztetett az európai migrációs válsághelyzetről pénteken Horst Seehofer bajor miniszterelnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Egyetértettek, hogy a migránsok egyre növekvő száma ma az EU egyik legnagyobb kihívása. Ezzel szerintük csak az összes tagállam és -intézmény szolidaritáson alapuló együttműködésével, valamint az érvényben lévő uniós jogszabályok maradéktalan betartásával lehet megbirkózni.  A megbeszélésen elhangzott: Bajorország terhelhetősége határához érkezett a migráció egyre nagyobb méretei miatt. Egyetértettek, hogy mindent meg kell tenni a schengeni megállapodás fenntartásáért és megőrzéséért. Orbán Viktor szerint szükség esetén az EU-nak fizikai értelemben is át kell vennie a külső határok őrzését Görögországtól. Elhangzott: a határvédelemben Magyarországnak is szüksége van a tagállamok és az európai intézmények támogatására.

Szijjártó: félmillióra is nőhet a Magyarországra érkező menekültek száma

(13:52)Akár 400-500 ezer menekült is érkezhet Magyarországra az év végéig, ha Magyarország nem erősíti meg déli határainak védelmét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A politikus a visegrádi négyek, illetve Németország és Luxemburg külügyminisztereinek pénteki prágai találkozója utáni sajtótájékoztatón beszélt a menekülthelyzetről.  Szijjártó Péter szerint eddig mintegy 180 ezer menekült érkezett Magyarországra.

Orbán: Brüsszel felrúgná a konszenzust, hogy nem lehet az európai vezetők nélkül dönteni 

(13:47)A miniszterelnök szerint nem lehet az európai választott vezetők, az Európai Tanács kihagyásával kezelni a bevándorlási válságot.  Orbán Viktor erről pénteken az Országházban beszélt.  Mint mondta, nem vitatják az Európai Bizottság jogát, hogy az EP támogatásával új szabályokat alkosson, amelyek mindenkire érvényesek, de az EB nem bonthatja meg az eddigi politikai konszenzust, amely szerint a miniszterelnökök egyetértése nélkül nem indul jogalkotás az unióban. A bizottság elnöke felrúgni készül ezt a konszenzust, aminek messze ható következményei lehetnek az EU belső életére nézve – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Illegális bevándorlók a Röszke melletti vasúti átjárónál, a szerb-magyar határon 2015. szeptember 10-én. MTI Fotó: Ujvári SándorIllegális bevándorlók a Röszke melletti vasúti átjárónál, a szerb-magyar határon 2015. szeptember 10-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Orbán: az EU-nak segítenie kell megvédeni Görögország határait

(13:39) Ha Görögország nem képes megvédeni saját határait, akkor az EU-nak jogot kellene biztosítani ahhoz, hogy valós, rendészeti erővel, határőrizettel megvédje az ország határait – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban újságírók előtt. Orbán Viktor hozzátette, ma ennek hiányoznak a jogi alapjai, ezért ezeket gyorsan meg kellene teremteni. Mint mondta, ez az első és legfontosabb feladat, amelynek végrehajtását javasolni fogja európai kollégáinak. A politikus azután nyilatkozott hogy megbeszélést folytatott Manfred Weberrel, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetőjével.  Manfred Weber kijelentette: támogatja, hogy az uniónak közbe kell avatkoznia a külső határok védelmére, ha egy ország nemzeti erői kudarcot vallanak.

Az ombudsman fellépését sürgetik civil szervezetek 

(13:25) Öt jogvédő és menekültekkel foglalkozó civil szervezet és egy önkéntesekből álló segítő csoport közös nyilatkozatban fordult Székely Lászlóhoz. Arra hívták fel a biztos figyelmét, hogy bár az Alaptörvény által nevesített és a nemzetközi szerződésben vállalt jogok mindenkit megilletnek, az alapjogok védelmére létrehozott intézmény vezetőjeként tevékenysége eddig „szinte észrevétlen maradt a hazánkat érintő emberi jogi válságban”. Az ombudsmannak hivatalból kellene eljárást folytatnia a Magyarországra érkező menekülők helyzetével, a hatóságok munkájával, valamint a menekülők segítőit érő jogkorlátozásokkal kapcsolatban – írják a közleményben. Emellett indítványozták, hogy az ombudsman kezdeményezze az alapjogokat sértő rendelkezések Alkotmánybíróság általi vizsgálatát.

A migránshelyzet nem érinti a turizmust

(13:20) Magyarország ugyanolyan biztonságos és népszerű, mint akár egy évvel korábban, a turisztikailag frekventált helyeket, a szállodákba érkezett lemondások elhanyagolható mértékűek – hangsúlyozták a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz) képviselői.  A bevándorlók néhány jól behatárolható helyen fordulnak elő, a frekventált látnivalók ezektől távol esnek. Az eddigi eredmények megtartása érdekében szakmai szervezetekkel egyeztetett kommunikációs kampányt folytatnak.

Aktiváltuk az uniós polgári védelmi mechanizmust

(13:15) Magyarország az európai uniós polgári mechanizmuson keresztül segítséget kér a menekültválság kezeléséhez – közölte pénteken Mina Andreeva, az Európai Bizottság szóvivője. A szóvivő felsorolta, hogy Magyarországnak matracokra, ágyneműre, lepedőkre, takarókra és fűtőberendezésekre van szüksége.

Lezárták az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldalát

(13:12) A további torlódások elkerülése érdekében pénteken déltől a magyar-osztrák határ közelében lezárták az M1-es autópálya Bécs felé vezető oldalát a személyautók elől – közölte honlapján a rendőrség. A tájékoztatás szerint a 165-ös kilométerszelvénynél zárták le az utat, a személykocsikat a Pozsony felé futó M15-ös autóút felé terelik. Arra kérik az autózókat, hogy már a határ közelében figyeljenek az utakon gyalogosan közlekedő emberekre és az emiatt érvénybe lépett 60 kilométer per órás sebességkorlátozásra.

Egész hétvégén nem indulnak vonatok Bécsből Magyarországra

(13:11) A osztrák vasúttársaság (ÖBB) szóvivője pénteken azt mondta, hogy a társaság még csütörtökön, a migránsválsággal összefüggésben döntött arról, hogy túlterheltség miatt átmenetileg nem indít és nem fogad vonatokat Bécs és Budapest között. Ennek hatására Bécs nagyobb pályaudvarain kiegyensúlyozottá vált a helyzet, a vonatforgalom nem állt le teljesen, a menetrend szerinti járatok továbbra is indulnak Németországba. A német vasúttársaság (DB) közlése szerint ezeket a járatokat fogadják Németországban. Jegyeket csütörtök óta nem árusítanak a Magyarországra tartó járatokra.  Az ÖBB szerint további vonatokat kellene indítani annak érdekében, hogy az elmúlt napokban felhalmozódott utazási igénynek eleget tudjanak tenni.

Franciaország négy-ötezer migráns gyermek beiskolázására készül

(13:10) Franciaországba érkező 24 ezer migráns és a júliusban már befogadott 6750 menekült közül a becslések szerint mintegy négy-ötezer lesz beiskolázandó gyerek, akiknek méltó fogadására és integrációjára felkészült a francia közoktatás a Le Figaro szerint. A konzervatív francia napilap szerint a menekültek elszállásolása még nem rendezett kérdés, hiszen a francia önkormányzatok felajánlásán múlik, amelynek érdekében szombaton egyeztetést tartanak a polgármesterek a belügyminisztériumban. A migránsok országos elosztása után válik világossá, hogy az oktatási tárcának hol milyen intézkedéseket kell kezdeményeznie a gyerekek integrációjára, akik intenzív francia nyelvoktatásban részesülnek majd, miközben „normális” osztályokban helyezik el őket.

Illegális bevándorlók futnak a szántóföldön Röszke közelében 2015. szeptember 10-én. MTI Fotó: Ujvári SándorIllegális bevándorlók futnak a szántóföldön Röszke közelében 2015. szeptember 10-én. MTI-fotó: Ujvári Sándor

Hétfőn kapu kerül a sínekre

(13:00) A MÁV szakemberei felmérték a területet, a vasúti kapu építését előkészítendő. Jelenleg ugyanis a vasútvonal mentén áramlik Magyarország felé a migránsok legnagyobb tömege. Szombaton megkezdik a vasút által a határkerítésen ütött rést elzáró kapu tartóoszlopainak a betonozását, és hétfőn a helyére is kerül a kapu. Eközben folyamatosan érkeznek a migránsok a szerb oldalról, ám a hét elején tapasztaltakkal szemben – amikor 4-5 óránál tovább is a szabad ég alatt várakoztak – most szinte azonnal buszokra szállítják őket. A járművek a határ közelében kialakított idegenrendészeti előállítókba viszik a migránsokat, ahol ellátást kapnak.

Magyarország biztonságos és népszerű

(12:44) Magyarország a legnépszerűbb kelet-közép európai úti célok között van, az ágazat teljesítménye négy éve folyamatosan emelkedik, a migránshelyzet nem érinti a turizmust, a bevándorlók néhány jól behatárolható helyen fordulnak elő, a frekventált látnivalók ezektől távol esnek, a szállodákba csekély, elhanyagolható számú lemondás érkezett – hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége képviselői tájékoztatóján.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága „szorosan” figyel

(12: 25) Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága „szorosan figyelemmel követi” a honvédség tevékenységét Magyarországon, és elvárja, hogy a rendőrség és a hadsereg is tiszteletben tartsa a menedékkérők jogait. A szervezet szóvivője azt mondta, a magyar kormány elfogadta, hogy a főbiztosság Magyarországra küldjön 300 előregyártott házat – szerkezeti elemekre szétszerelten -, amelyek menekültek átmeneti szállásaként szolgálhatnak. A szóvivő közölte: a főbiztosság rendkívüli segélyt küld 95 ezer ember számára Magyarországra, Szerbiába, Macedóniába és Görögországba.

Hivatalos: a 71 menekült már Magyarországon meghalt

(12:20) A lezárult orvos szakértői vizsgálat hivatalos szakvéleménye szerint az osztrák A4-es autópályán augusztus 27-én megtalált hűtőkocsiban összezsúfolódott menekültek már a magyarországi útszakaszon meghalhattak – közölte a a kismartoni (eisenstadti) ügyészség. Az A4-es autópályán történt, 71 migráns halálával járó tragédia áldozatai közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek volt. A szakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és megfulladtak.

Veres András:az úton lévőket segíteni kell

(12:14) A keresztényeknek segíteniük kell az úton lévő, nehéz élethelyzetbe került embereket – mondta a szombathelyi megyéspüspök Körmenden. A Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke a helyi rendészeti szakközépiskolában kialakított átmeneti regisztrációs gyűjtőpont előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte: a gyűjtőponton az élelmezést az állam biztosítja, a Katolikus Karitász elsősorban takarókat, tisztálkodószereket vitt a helyszínre, és berendeztek egy gyermekjátszósátrat is, ahol pedagógusok foglalkoznak a migráns családok gyermekeivel.

Rogán: első a határok megvédése

(12:02) Magyarország a határok megvédését tartja a legfontosabbnak, a sikeres határvédelemhez pedig a hotspotokat az EU területén kívül kell kialakítani. Ezt Rogán Antal közölte, miután Budapesten tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével. A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője megerősítette: a magyar vezetés a jelenlegi formában nem tudja támogatni a kvótákat, és azt sem, hogy hazánk területén százezres nagyságrendű befogadótábor jöjjön létre. Rogán Antal hozzátette: előbb a határvédelmet kell garantálni, és ki kell mondani: Európa nem tud mindenkit befogadni.

ÖBB: egész hétvégén nem mennek vonatok Bécs és Budapest közt

(12:57) Egész hétvégére leállította a vonatközlekedést Bécs és Budapest közt az osztrák vasúttársaság, amely még csütörtökön, a migránsválsággal összefüggésben döntött arról, hogy túlterheltsége miatt átmenetileg nem indít és nem fogad vonatokat a két főváros közt. Ennek hatására Bécs nagyobb pályaudvarain kiegyensúlyozottá vált a helyzet, a vonatforgalom nem állt teljesen le, menetrend szerinti járatok indulnak Németországba. Jegyeket csütörtök óta nem árusítanak a Magyarországra tartó járatokra.

Csütörtökön 7038-an érkeztek Münchenbe

(11:41) A várt 6 ezernél jóval több, 7038 Magyarországról indult menedékkérő érkezett Ausztrián keresztül vonattal Münchenbe a helyi hatóságok pénteki összesítése szerint, szombat óta így már 40 ezernél is több menedékkérő érkezett a bajor fővárosba. Az embereket a szokásos eljárással, a tartományok közötti tehermegosztást szabályozó rendszer alapján osztják el a 16 tartomány között. Pénteken a bajor konzervatív CSU két befolyásos politikusa is élesen bírálta a szövetségi kormányt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt, ugyanakkor egy friss felmérés szerint a németek túlnyomó többsége helyes döntésnek tartja a Magyarországról Ausztrián keresztül érkező emberek beengedését.

Egy nap alatt mintegy 7600 migráns érkezett Macedóniába Görögországból

(11:35) Szerda estétől csütörtök estig mintegy 7600 migráns, többségében a szíriai háború elöl menekülő ember érkezett Macedóniába a szomszédos Görögországból 24 óra alatt – közölte z ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik képviselője. A szkopjei 24vesti.mk nevű hírportál beszámolója szerint Macedóniában a mozdonyvezetők sztrájkja miatt továbbra sem közlekednek a menetrend szerinti vonatok a görög-macedón határon fekvő Gyevgyelija és az északi, macedón-szerb határon lévő Tabanovce között. A migránsok ezért autóbuszokkal és taxikkal jutnak el egyik határtól a másikig.

Közérdekű munka migránsok szállításáért

(10:50) Gyorsított eljárásban 220 óra fizikai munkakörben végrehajtandó közérdekű munkára ítélte a Szegedi Járásbíróság azt a helybéli férfi, aki három szír határsértőt fuvarozott volna el fejenként 250 euróért a Tisza-parti városból Budapestre. A vádlottat jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Torlódik az M1-es Hegyeshalomnál

(10:36) Négy kilométeres torlódás alakult ki az autópályán, a hegyeshalmi határátlépési pontnál péntek délelőtt. A rendőrség azt javasolja, hogy a határon átlépni szándékozók Szlovákián át kerüljenek. A menekültek nagy tömege miatt, biztonsági okokra hivatkozva Ausztria péntek kora reggel lezárta a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt mindkét irányban. Magyarország felé időközben újra megnyitották az átkelőt, de az Ausztria felé vezető oldalon továbbra is érvényben van a lezárás.

Több száz migráns érkezett a győri pályaudvarra

(10:35) Több száz migráns érkezett a győri pályaudvarra – jelentette a helyszínről az M1 tudósítója. A bevándorlók innen kisebb vonatokra szállnak majd át, és viszik tovább Hegyeshalomba, addig az aluljárókban várakoznak.

Finnország az önkéntesség mellett

(10:25) Finnország továbbra is az önkéntesség elvét támogatja a menekültek befogadásakor, nem híve annak, hogy az EU-ban állandó kvótákat határozzanak meg – közölte a belügyminiszter. Petteri Orpo az Európai Bizottságnak azt a friss javaslatát kommentálta, hogy Finnország pótlólagosan fogadjon be 2400 migránst. A politikus azt mondta, saját kormányprogramjának megfelelően cselekszik a kérdésben. A belügyminisztérium adatai szerint mintegy 25-30 ezer menekült érkezhet Finnországba.

Embercsempészek nyomában az M1

(10:22) Ötven taxi sorakozott fel az éjszakára bezárt 19. kerületi hipermarketek parkolójában, távol a lakott területektől. Az M1 Híradó információi szerint a sofőrök olyan migránsokat szállítanak innen Budapestre, akiket embercsempészek fuvaroznak idáig az ország déli részéből. A stáb is követte az egyik ilyen taxit, amely nem tartozott egyik nagy fővárosi társasághoz sem. A jármű az Üllői útnál állt meg, az autóból három illegális bevándorló szállt ki. Az exluzív felvételeket hamarosan az M1 nézői is láthatják a déli híradóban, ahol az is kiderül, hogyan tartják a kapcsolatot az embercsempészek, és mennyiért szállítják az utasokat.

Megjöttek a buszok Nickelsdorfba

(10:00) Nem sokkal 10 óra előtt megérkeztek Nickelsdorfba azok a buszok, amelyek a migránsokat viszik tovább – jelentette az M1 tudósítja. Reggel a bevándorlók gyalog indultak el az A4-es sztrádán, mert nem voltak szállító járművek, úgy tudni, az osztrák rendőrök most igyekeznek őket visszaterelni.

Az ORFK felkészült

(09.:55) A rendőrség felkészült, hogy a szeptember 15-én életbe lépő jogszabályváltozások után is végrehajtsa feladatait – mondta az ORFK határrendészeti főosztályvezetője. Balázs László közölte: megfelelő erő és állomány áll rendelkezésére. Hozzátette: már csaknem 180 ezer emberrel szemben intézkedtek tiltott határátlépés miatt – csak csütörtökön 3600-zal szemben.

Vucic nehézségekre számít

(9:50) Tegnap rekordszámú migráns érkezett Szerbiába, összesen 5540 embert regisztráltak. Velük együtt 130 ezerre nőtt azok száma, akik közel-keleti vagy afrikai államokból érkeztek az országba. A szerb miniszterelnök azt mondta, további nehézségekre számít szeptember 15-től, amikor Magyarországon szigorúbbá válik a határvédelem. Példaként említette, hogy az eddigi 2-3 napos ott tartózkodásuk 5-10 napra is nőhet. A szerb kormány részben ezért is azt tervezi, hogy a tél kezdetéig több ideiglenes befogadóközpontot állít fel, ahol a migránsok meghúzhatják magukat a hideg és a csapadék elől.

Lezárták a nickelsdorfi határátkelőt Ausztria felé

(08: 51) A menekültek nagy tömege miatt, biztonsági okokból kora reggel lezárták egy időre a nickelsdorfi (miklóshalmai)határátkelőt mindkét irányban, de 9 órakor már csak Ausztria felé volt határzár – jelentette az M1 tudósítója, aki azt látta, hogy az A4-esen mindkét irányban zavartalan a forgalom, ő úgy tudja, a bevándorlókat az autópályáról visszaterelték Nickelsdorfba. Az MTI ugyanakkor azt jelentette, mindkét irányból zárva a határ.

Feláll a Migrációkutató Intézet

(08: 45) A Századvég Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium hozza létre, a cél a migráció jelenségének összetett szempontrendszer szerinti kutatása, a migrációs mozgások európai és magyar következményeinek feltérképezése, a főigazgató Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója lesz.

Kormányszóvivő: nem lesznek hotspotok

(08:38) Biztosan nem hoz létre a kormány hotspotokat – olyan migrációs táborokat, ahol az Európai Bizottság emberei eldöntenék, hogy ki léphet be az unióba – Magyarországon, a várható migrációs nyomás ellenére sem – mondta a kormányszóvivő az M1 reggeli műsorában. Kovács Zoltán úgy fogalmazott: az olasz és a görög nyitott tranzitzónák egyszerűen nem működnek. Olyan pontok viszont lesznek, ahol a migránsok leadhatják a menekültkérelmüket és ellátást is kapnak – tette hozzá.

Simicskó: Már 3800 katona van a déli határnál

(08:15) Már 3800 katona van a déli határ közelében, elsődleges feladatuk a kerítésépítés, a védműből naponta tíz kilométer épül meg – közölte a TV2 reggeli műsorában a honvédelmi miniszter. A szerdán indult, Határozott fellépés 2015 kapcsán a tárcavezető arról beszélt, hogy a honvédség feladata a rendőrök mellett a biztosítás.

Gyűjtőpont Körmenden

(08:05) Megérkezett az illegális migránsok első csoportja Körmendre. A helyi rendészeti szakközépiskola udvarán tegnap alakítottak ki egy ideiglenes gyűjtőpontot. Az állomás 600 ember elhelyezésére alkalmas. Délelőttre Bebes István polgármester összehívta a Rába-parti város önkormányzatának rendkívüli ülését, amelyen tájékoztatja a képviselőket a Belügyminisztériumtól tegnap kapott információkról.

Leállt a forgalom az A4-esen

(8:00) Péntek reggel gyakorlatilag leállt a forgalom a magyar-osztrák határon fekvő Nickelsdorfot (Miklóshalma) és Bécset összekötő A4-es autópályán, mert menekültek nagyobb csoportja indult útnak a sztrádán – jelentette a helyszínről az M1 aktuális csatorna tudósítója.

Európai lapok Európa vezetőihez

(07:50) Közös felhívást tett közzé 14 európai lap, köztük a Népszabadság, az Európai Unió vezetőinek címezve. Arra kérik a politikusokat: gondoskodjanak arról, hogy a menekültek biztonságos körülmények között, életük kockáztatása nélkül tudjanak védelmet kérni Európában. A Népszabadság a dublini egyezmény felfüggesztésére és a menekültek igazságosabb elosztására, valamint a konfliktusban érintett közel-keleti országok pénzügyi és humanitárius segítésének növelésére is felszólít a hétfői, miniszteri szintű uniós tanácskozás előtt.

Nem a peronon várakoznak a Keletiben

(07:17) A nyugatra tartó vonatra várakozó migránsok már nem a peronon, hanem egy szinttel lejjebb, a lépcső aljában gyülekeznek, ezért itt hatalmas a sor – jelentette az M1 tudósítója a helyszínről péntek reggel. A családosok elsőbbséget élveznek, a szervezést arabul beszélő tolmácsok segítik, a várakozók az aluljáróban ellátást kapnak. Péntek reggel három vonat már elindult Ausztria fele, csaknem ezer ember utazhatott elé így Hegyeshalomra.

Migránsokkal teli vonatok a Keletiben

Ma hideg lesz és eső

(07:15) Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délután nyugaton szakadozik fel a felhőzet. Eleinte még többfelé, majd egyre kevesebb helyen várható eső. Az ország északi felén időnként megélénkül a keleti, északkeleti szél. Napközben 15, 20, késő este 12 és 17 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.

Már Bécs felé is gyalog mennek

(07:10) Reggel 6 óra körül a Nickelsdornál várakozó, türelmüket vesztett migránsok gyalog indultak el Bécs felé az autópályán, ahol ezért nagy a torlódás – jelentette az M1 tudósítja, aki az ideiglenes táborban nem látott olyan buszt, amely a menekültek elszállítására készülne. Autókat továbbra sem engednek át a határállomáson.

Gyalogolnak Hegyeshalomról Ausztriába a menekültek

Csütörtök: 3601

(07:02) Minden eddiginél több, 3262 határsértőt fogtak el tegnap a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén. A legtöbb embert ezúttal is Röszkénél állították elő, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Országszerte 3601 embert fogtak el a rendőrök csütörtökön tiltott határátlépés miatt, tizenkilenc gyanúsítottal szemben embercsempészet, három esetben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Kihallgatták a bevándorlókat bántalmazó operatőrt

(07.00) Tegnap kihallgatták az illegális bevándorlókat bántalmazó operatőrt, a gyanúsított szabadlábon védekezik – közölte honlapján a rendőrség. A negyvenéves nő kedden Röszkénél belerúgott egy emberbe, egy másikat pedig elgáncsolt, tettét több kamera is rögzítette. Az ügyészség garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A további eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le.

Röszke sártengerré vált

(06:05) Éjszaka is folyamatosan érkeztek Szerbia felől a migránsok a Röszke határában kialakított gyűjtőpontra, a hűvös, esős idő miatt felállított rendezvénysátrakban helyezik el őket – jelentette reggel az M1 tudósítója a helyszínről. Az MTI szintén helyszíni beszámolója szerint a bevándorlók döntő többsége a vasútvonal mentén jut át Magyarországra, ott, ahol jelenleg még nincs határzár. Jelentősen felgyorsult az illegális bevándorlók elszállítása, a buszok szinte ingajáratban közlekednek a gyűjtőpont és az idegenrendészeti előállítók között. A folyamatos szállítás ellenére állandóan százak tartózkodnak a vonatsín melletti gyűjtőhelyen.

Eső, sár, gyalogló menekültek Röszkén és Horgoson

Naponta egyeztet a magyar és a szerb belügyminiszter

(05:59) Csütörtöki, szabadkai találkozójuk után Pintér Sándor azt mondta: hazánk azt szeretné, ha a migránsok helyzetét még a schengeni határon rendezi lehetne, azaz kideríteni, hogy kik a valódi menedékkérők, és kik nem azok. Nebojsa Stefanovic pedig azt hangsúlyozta, hogy a válság megoldásához szükség van az unió segítségére, illetve Európának választ kell adnia arra is, mi lesz azokkal az emberekkel, akik nem jogosultak menedékkérelemre.

66 menekültet szállítottak osztrák civilek Bécsbe

(05:45) Húsz magán gépkocsival 66 menekültet szállítottak osztrák civilek Győr térségéből Bécsbe – közölte az A.P.A osztrák hírügynökség. A menekülteket az osztrák fővárosban a Westbahnhof pályaudvarra vitték, ahol segélyszervezetek fogadják őket. Múlt vasárnap több mint 130 autó érkezett Bécsből Magyarországra. Az osztrák belügyminisztérium közben mindenkit eltanácsolt az ehhez hasonló akcióktól, mivel az büntethető. A Hegyeshalmi határátkelőnél az osztrák rendőrség az éjszaka folyamán újabb 3500 menekült érkezésére számít.

CSÜTÖRTÖKÖN TÖRTÉNT

Már jövő héten kihirdethetik a válsághelyzetet

Akár már a jövő héten kihirdetheti a kormány a válsághelyzetet a tömeges bevándorlás miatt. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, a belügyminisztérium javaslatára. Az új bevándorlási szabályok pedig kedden lépnek életbe, addig a déli szakaszon nagy sebességgel építik a műszaki határzárat. A munkákkal akár egy hónappal korábban is végezhetnek, mint ahogy tervezték. Lázár János azt is bejelentette: a kormány nem támogatja az unió újabb kvótajavaslatát, és azt sem, hogy Magyarországon úgynevezett hotspotokat – olyan migrációs táborokat, ahol az Európai Bizottság emberei eldöntenék, hogy ki léphet be az unióba – hozzanak létre.

Az elmúlt két hónapban 90 ezren jöttek

Csak az elmúlt két hónapban 90 ezer illegális bevándorló érkezett az országba, az éves adat pedig már meghaladta a 160 ezret – erről beszélt a kormányszóvivő az M1-en. Kovács Zoltán azt mondta: nagy esély van rá, hogy a válsághelyzetet már kedden kihirdetik, mert – ahogy mondta – már most is válsághelyzet van. Erre az új szabályok adnak lehetőséget. És arra is, hogy bevessék a hadsereget a déli határon.

Információs és krízisközpontokat Röszkén.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a határon olyan centrumokat alakít ki, ahol például arabul beszélő tolmácsok is segítik a bevándorlókat. Lehel László elnök-vezérigazgató azt mondta: több mint 160 millió forintot gyűjtöttek a migrációs programra.

Macedón határzár?

Már Macedónia is azon gondolkodik, hogy határzárat épít, annyian jönnek hozzájuk. Addig viszont átengedik a bevándorlókat Szerbiába. A migránsok közben egyre türelmetlenebbek. Sokan már tudják, hogy a jövő héten szigorodnak a magyar szabályok, ezért még azelőtt szeretnék elérni a szerb-magyar határt.

Ausztria már nem bírja

Ausztria nem bírja a migránsáradatot. Csütörtök délután leállították a vasúti közlekedést Magyarország és Bécs között, de Németországba sem indítanak különjáratokat egy ideig. Tegnap legalább 10 ezer migráns lépte át az osztrák-magyar határt. Budapesten, a Keleti pályaudvaron is óriási volt a tömeg. Voltak, akik megpróbálták áttörni a rendőrsorfalat, a vonatokra ugyanis csak annyi embert engedtek fel, ahány ülőhely volt.Tegnap több mint 10 ezren jutottak át Ausztriába itthonról. Ők mind Németországba indulnak tovább. Münchenbe 10 nap alatt 30 ezer migráns érkezett, annyi, mint tavaly egész évben. A német kancellár azt mondta: meg kell adni a lehetőséget, hogy tanuljanak, és hogy legyen munkájuk.

Levél megy Brüsszelbe

Kormánypárti politikusok javaslatára az Országgyűlés fel fogja szólítani az Európai Unió vezetőit, hogy védje meg az európai polgárokat. A határozati javaslat úgy fogalmaz: az illegális bevándorlás hullámai robbanással fenyegetik egész Európát. A Brüsszelnek címzett lelvélről a jövő héten szavazhatnak.

A németek többsége elégedetlen

A németek többsége elégedetlen a Merkel-kormány válságkezelésével – ez derül ki a német hírtelevízió reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek kétharmada pedig úgy gondolja, hogy a berlini vezetés eddig nem reagált megfelelően az európai migrációs válságra. A német felmérésből az is kiderült, hogy csaknem az emberek fele visszaállítaná a határok ellenőrzését.

El a kezekkel Magyarországtól!

Hagyják abba Magyarország hibáztatását a menekültválságért – ezt írta a New York Times-ban a brit kormányfő korábbi tanácsadója. Steve Hilton úgy fogalmazott: szimpatizál a menekültekkel, mert ő maga is Nagy-Britanniába menekült az egykori kommunista Magyarországról. Azt viszont igazságtalannak tartja, hogy „a kicsi, és viszonylag szegény Magyarországot rasszistázzák és kritizálják a migránsok ellátásáért, azok, akik az Európát sújtó migránsválság valódi felelősei”. Steve Hilton szerint a mostani krízisért leginkább az Egyesült Államok hibáztatható. Ahogy fogalmaz: az iraki invázió destabilizálta a térséget, és véres konfliktusokat indított el, emiatt pedig több milliónyi ember menekült el a hazájából.

Új, ideiglenes gyűjtőpontot épül Körmenden

A rendészeti szakközépiskola területén alakítják ki. Már el is kezdték felállítani a sátrakat. Az önkormányzat szerint 600 embert tudnak majd elhelyezni Körmenden. A Belügyminisztérium azt közölte: azért kell az új gyűjtőpont, mert rengeteg migráns érkezik. A gyűjtőponton regisztrálni is tudják majd a bevándorlókat.

Erőszak

Egyre több erőszakosságra derül fény. Múlt héten egy főiskolai hallgatót támadt meg négy bevándorló Budapesten. Megfogták a karját, körbevették, és csak akkor engedték el, amikor meglátták a rendőröket. Júniusban egy budapesti hostelben erőszakolt meg egy svéd turistanőt egy afgán bevándorló. Németországban is volt hasonló: ott egy 7 éves kislányt erőszakolt meg egy feltehetően észak-afrikai bevándorló.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem