Hirmagazin.eu
Főoldal » Influenzajárvány van Magyarországon
Egészség - betegség

Influenzajárvány van Magyarországon

Forrás: hirado

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán honlapján.

Influenzajárvány van Magyarországon
A jelentés szerint a múlt héten 18 200 ember, az előző hetinél 69 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Az év negyedik hetében két kivétellel valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma.

A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében volt a legmagasabb, Tolna és Veszprém megyében a legalacsonyabb.

Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket a fővárosban és hat megyében diagnosztizáltak.

A közlemény szerint az előző héthez viszonyítva az orvosnál megjelenő betegek között nőtt a gyermekek aránya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében a betegek több mint a fele, országos szinten 34 százalékuk 15 éven aluli volt.

A 15-34 éves korosztály 34 százaléka, a 35-59 évesek 23 százaléka, a 60 éven felüliek majdnem kilenc százaléka betegedett meg.

Hasonló hírek

Miért ájulhatunk el? Több oka is lehet…

Edit

Éjszakánként felébredsz? Nézd meg mi lehet az oka!

Edit

Recseg-ropog a térded? Kiderült, milyen betegséget jelez

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!