Főoldal » Indul a vakáció – Melyek a legnépszerűbb gyerektáborok az idén?
Belföldi hírek

Indul a vakáció – Melyek a legnépszerűbb gyerektáborok az idén?

Az M1 Summa című műsora annak járt utána, hogy melyek a legnépszerűbb nyári gyerektáborok az idei évben, és mennyire terhelik meg a szülők pénztárcáját.

A diákok már vágják a centit, hiszen pár nap múlva megkezdődik a 77 napos nyári szünidő, ami egyben azt is jelenti, hogy eljön a fiatalok számára a táborozás ideje. A Summa utána járt, hogy melyek a legnépszerűbb gyermektáborok idén, valamint, hogy milyen áron érhetők el a kikapcsolódási lehetőségek.

Június 16-án kezdődik a vakáció

2017. június 16-án, pénteken az ország összes iskolájában kicsengetnek és megkezdődik a nyári szünet. A padok 11 héten keresztül, 2017. szeptember 1-ig üresen konganak majd. A szülők ebben az időszakban, pénztárcától függően mintegy százféle tematikájú tábor közül választhatnak.

A táborozás egy háromlábú szék. Az első láb az, hogy biztonságban, felügyelettel tudjuk a gyermeket és nyugodtan tudunk dolgozni, tudjuk azt, hogy rendben van a gyermek. A második láb az, hogy egy jó dolog, szórakozik a gyermek, jól érzi magát, élménydús programokon vesz részt, úgyhogy alapvetően egy kellemes kikapcsolódás. A harmadik dolog pedig, hogy a gyermek szocializációjában nagyon sokat segítenek a táborok – mondta Tóth Béla, a taborfigyelo.hu ügyvezetője.

Egyre fiatalabb korban viszik táborba a csemetéket

2017-ben a taborfigyelo.hu gyűjtése szerint a legnépszerűbb táborok a kalandtáborok és a sporttáborok. Ezeket némi meglepetésre a tavaly még újdonságnak számító katonai és lövésztáborok követik, megelőzve az idegennyelvi táborokat. A leggyakrabban táborozó korosztály a 10-13 év közötti gyerekek.

Indul a vakáció - Melyek a legnépszerűbb gyerektáborok az idén?
Gyerekek íjászkodnak a zuglói Jókai Mór Általános Iskolában tartott napközis nyári táborban 2015. július 21-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A weblap adatai szerint azonban érdekesség, hogy egyre fiatalabb korban viszik a szülők táborba a csemetéket: 2012-ben a legfiatalabb táborozók átlagéletkora 5 év volt, tavaly viszont már 2-3 éves gyermekeket is beírattak a szülők napközis táborokba.

Ebből is látszódik, hogy évről évre egyre több fiatal táborozik, ami többek között annak is köszönhető, hogy az elmúlt években a táborok költségei nem változtak.

Megfordult a trend

“Idén azonban jelentős drágulás jellemzi a piacot” – emelte ki Tóth Béla. Megfordult a trend, az elmúlt 3-4 évben a táborok árai nem növekedtek, ellenben a minőség folyamatosan emelkedett. A 2017-es év lett az, ahol megfordult ez a trend és a rentabilitási szempontokat is figyelembe kellett venni a táborszervezőkben.

“Sok esetben az elmúlt 3-4 év áremelését kaptuk meg egyben, ami azt jelenti, hogy 10-15, esetenként 20 százalékkal is emelkedtek a táboroknak az árai, ami mondjuk, egy többgyermekes család esetében egy elég komoly pluszköltséget jelent” – nyilatkozta a taborfigyelo.hu ügyvezetője.

Átlagosan 40 ezer forintot kell fizetni egy ott alvós táborért

Mindez azt jelenti a táborfigyelő gyűjtése szerint, hogy egy ötnapos turnus esetében egy ott alvós táborért átlagosan 40 000-45 000 forintot kell fizetni, a napközis táborokért pedig átlagosan 25 000-30 000 forintot kérnek el a programszervezők.

Indul a vakáció - Melyek a legnépszerűbb gyerektáborok az idén?
Gyerekek játszanak egy játszóházban a zuglói Jókai Mór Általános Iskolában tartott napközis nyári tábor külső programján a budapesti Millenáris Parkban 2015. július 21-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

“Azonban a szórás óriási, előfordulnak egészen extrém példák is” – emelte ki a szakértő.

“A táborfigyelőnél van olyan ott alvós tábor, ami 12 ezer forintba kerül, szuper programmal és van olyan is, amit 219 ezer forintért lehet igénybe venni. Alaposan nézzük meg, én annyit kérnék a szülőktől, hogyha tehetik, akkor ne csak és kizárólag az ár alapján válasszunk, hanem árérték alapján. Mindemellett a táborok kiválasztásánál fontos, hogy a szülők objektíven mérjék fel gyermekük érettségét is” – tette hozzá Tóth Béla.

A gyermek érettsége alapján döntsünk

“Van olyan kisfiú nálunk, aki most 7 éves és ott alvós táborba megy, és már tavaly is ilyen táborban volt. De van olyan 13 éves kislány is nálunk, aki 4. éve táborozik rajtunk keresztül, és mindig napközis táborba ment, idén is, mert ő otthon szeretne aludni.” – mondta Tóth Béla.

“A gyermek érettsége alapján döntsünk, ne a gyermek kora alapján. Fontos, hogy amikor ezt megítéljük, akkor legyünk objektívek” – hívta fel a figyelmet Tóth Béla.

Tóth Béla hozzátette:”a tendencia, amely szerint évről évre egyre több gyermek táborozik, idén is folytatódik, így várhatóan 2017-ben rekordévet fog zárni a táborpiac.

forrás: M1 Summa

Hasonló hírek

Orbán Viktor: “Tény az, hogy minden terrorista alapvetően migráns”

Edit

Soltész: Magyarország a kereszténység védőbástyája

Géza

Szijjártó szerint nem hasonlítható össze 1956 a mostani népvándorlással

Edit