6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóIndul a járművek környezetvédelmi állapotát vizsgáló ellenőrzés, mutatjuk a helyeket!

Indul a járművek környezetvédelmi állapotát vizsgáló ellenőrzés, mutatjuk a helyeket!

A következő öt napban Budapest mellett négy vidéki nagyvárosban lehet majd találkozni a járművek környezetvédelmi állapotát vizsgáló szakemberekkel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával folytatódik a 22 éve megkezdett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció. Az autósok szeptember 23. és 27. között Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden találkozhatnak a járművek környezetvédelmi állapotát ellenőrző méréseket végző szakemberekkel – áll a szaktárca közleményében.

A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára, a mobilitás új értelmezésére hívja fel a figyelmet. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés lehetővé teszi a hazai gépkocsi-állomány átlagos környezetvédelmi állapotának, az állapot változásának folyamatos vizsgálatát és értékelését is.

Az akció keretében öt napon keresztül,

Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden, naponta változó helyszíneken végeznek közúti méréseket a szakemberek.

A gépkocsik műszaki állapotának javításában jelentős szennyezés-csökkentési lehetőség rejlik, a járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét – emlékeztet a közlemény.

A hagyományosan az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan megszervezett akció elsődleges célja a szemléletformálás.

A minisztérium arra kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek oda járműveik megfelelő állapotára, az előírások betartására, és működjenek együtt a hatósági kollégákkal.

Nyitókép: Hirmagazin.eu
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem